Már most rohadnak szét a nemrég vett orosz metrókocsik, valakiknek nagyon megérte az üzlet

Pedig ahhoz képest két és fél év nem olyan sok idő.
Kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját. A padlólemezeket ugyanis gyakorlatilag felzabálta a rozsda. A 69 milliárdért beszerzett új szerelvényekkel nagyobb a baj, mint gondolták - írja az mfor.hu. A lap szerint a kocsiszekrények szokatlan mértékű korróziójára már néhány hónappal a kocsik érkezése után felfigyeltek.
A problémás első 13 szerelvény kocsiszekrényei évek óta ázhattak a cég udvarán, miután korábbi megrendelője visszamondta a szerződést. Ezért jelent meg ezeken hamarabb a rozsda.
Fotó: MTI
A járműveket az Mfor információi szerint a javításig nem engedik ki a forgalomba, mert félő, hogy az alig több, mint 2 éves kocsiknak beszakad a padlójuk.
Egyébként a BKV és az orosz gyártó közötti szerződés körmönfontan fogalmaz. A Metrowagonmash ugyan 25 évet garantált, de a kocsiszekrények és az alvázak rozsdamentességére vonatkozó jótállás csak 10 évre szól. Míg a tervezési, valamint az anyag- és megmunkálási hibákra vonatkozó garancia csupán 36 hónap.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!