2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #nyitás #magyar orvosi kamara

Az orvosok nem értik, miért nyitna 2,5 milliós átoltottságnál a kormány

2021.03.29. 17:26

Az orvosszakszervezet alelnöke úgy nyilatkozott, hogy szerintük most még szigorítani kellene.

Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) alelnöke az ATV Start vendégeként a Telex beszámolója szerint arról beszélt, hogy egyre fiatalabb koronavírusos betegek érkeznek a kórházakba, ráadásul egyre súlyosabb állapotban, hiszen a brit variáns súlyosabb tüneteket okoz. A fiatalabb korosztály tagjai között ráadásul gyorsabban terjed a vírus, mert ők aktívabbak, többet találkoznak egymással.

 

A MOSZ alelnöke felidézte: a szakértők korábban a 60-70 százalékos átoltottság után kialakuló nyájimmunitáshoz kötötték a szigorítások feloldását, a mostani vírusvariáns azonban sokkal fertőzőbb, ezért akár 75-80 százalék is kellhet a nyájimmunitáshoz. Mint mondta, mikor az orvosok ehelyett a kormánytól azt hallják, hogy 2,5 milliós oltási számnál nyitnának, ezt nem is értik, hiszen most éppen szigorítani kéne, illetve a meglévő szabályokat is sokkal fegyelmezettebben betartani.

 

Tóth Judit örvendetesnek nevezte, hogy beoltják a pedagógusokat, azonban szerinte az iskolák megnyitásáig nem fog kialakulni bennük a kellő védettség, ráadásul veszélyeztetettebbek is, mert a gyerekek között sokkal gyorsabban terjed a fertőzés. Hangsúlyozta, hogy a nyitással mindenképpen meg kellene várni, amíg a járványgörbék elindulnak lefelé, csökkennek az esetszámok.

A járványt megállítani nem a kórházakban lehet

– mondta.

 

A MOSZ alelnöke arra is kitért, hogy több kórházról is tudnak, ahol súlyos a helyzet. Mint mondta, nem kell pánikot kelteni, de fontos kimondani az igazságot. Elmondása szerint néhol az is előfordul, hogy egy orvosnak 40 beteget is meg kell néznie egy műszak alatt, ami elképesztő terhelést jelent. Olyat is hallott, hogy valahol annyi fiatal van az intenzív osztályon, hogy a 65-70 felettieknek már nem tudják biztosítani az intenzíves ellátást.

 

(Indexfotó: Mónus Márton / MTI)

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló