Lassuló bérnövekedés Magyarországon: a nettó átlagkereset 490 ezer, bruttó 714 ezer forint
Magyarországon idén már harmadik hónapja lassul a bérek növekedési üteme. Márciusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 714 400 forint volt, ami 8,5 százalékos éves növekedést jelent – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentéséből. A nettó átlagkereset elérte a 490 400 forintot, ez 8,4 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.
A bérek középső értékét tekintve (mediánkereset) a bruttó érték 550 000 forint volt, míg a nettó mediánkereset 381 700 forintra emelkedett. Ez 8,6, illetve 8,3 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.
A bérdinamika jelentősen mérséklődött: míg januárban még 10 százalék feletti emelkedést mértek, februárra ez 9 százalék körüli értékre csökkent, márciusban pedig 8,5 százalékra lassult.
A reálkeresetek – vagyis az inflációval korrigált keresetek – márciusban 3,5 százalékkal nőttek, miután a fogyasztói árak 4,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos hónapjához képest. Ez az érték megegyezik a februári adattal, amikor bár gyorsabb volt a bérnövekedés, az infláció is magasabb volt.
indexkép: Getty Images
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!