Skip to main content
2026. május 22., Péntek, Júlia, Rita névnap

2026. május 22. Péntek, 09:36 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota, Magyar Péter felszólította Novák Katalint

 

Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy több dokumentumát a Sándor-palota péntek reggel. A közzétételt követően a hivatal honlapja rövid időre elérhetetlenné vált, feltehetően a megnövekedett érdeklődés miatt.

A publikált iratok között szerepel a Hunnia-perben született ítéletről készült feljegyzés, egy 2023. április 3-i összefoglaló a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról, valamint az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapja is.

A dokumentumokból az derül ki, hogy a köztársasági elnök igazgatósága – a kabinetfőnök álláspontján keresztül – nem támogatta K. Endre kegyelmi kérelmét. Ennek ellenére Novák Katalin végül kegyelmet adott, döntésének indoklása azonban nem szerepel az iratokban.

Nem támogatták a kegyelmet

Az iratok szerint az elutasítás mellett több érv is szólt. A feljegyzésekben hivatkoztak a bűncselekmény jellegére, valamint arra, hogy K. Endre már otthonában tölti büntetését, emellett hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, így a munkába állás kérdése sem indokolta a kegyelmi döntést.

Az Alaptörvény alapján az egyéni kegyelmezés a köztársasági elnök kizárólagos joga. Az államfő nincs kötve az igazságügyi miniszter javaslatához, döntését pedig nem köteles megindokolni. A kegyelmi határozat ugyanakkor csak az igazságügyi miniszter ellenjegyzésével válik érvényessé.

A héten nyilvánosságra került dokumentumok alapján az is kiderült, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét, ugyanakkor végül ellenjegyezte az államfő döntését. Egy másik, Répássy Róbert által jegyzett, 2023. április 17-i felterjesztés szerint az akkor folyamatban lévő 51 kegyelmi ügyből mindössze három esetben javasoltak kegyelmet, és K. Endre neve nem szerepelt ezek között.

Magyar Péter felszólította Novák Katalint

A dokumentumok nyilvánosságra hozatalára reagált Magyar Péter is. Facebook-bejegyzésében arra szólította fel Novák Katalint, hogy tisztázza: adott-e kegyelmet az Orbán-család kérésére vagy utasítására.

Az elmúlt napokban nyilvános üzengetés zajlott a Sándor-palota és Magyar Péter között arról, hogy a kormánynak hivatalosan kell-e kikérnie az ügy dokumentumait, vagy az államfői hivatalnak saját hatáskörben kellene nyilvánosságra hoznia azokat.

Magyar Péter csütörtökön úgy fogalmazott: „Köztársasági elnök úr! Ne várjon a kormány utasítására! Ön egy külön hatalmi ág képviselője. Hozza nyilvánosságra a kegyelmi dosszié önnél lévő példányát!”

A most közzétett iratok újabb részleteket tártak fel az ügy hátteréről, ugyanakkor továbbra sem derült ki, hogy mi alapján született meg végül a kegyelmi döntés.

indexkép: MTI/Máthé Zoltán

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!