Skip to main content
2025. július 17., Csütörtök, Elek, Endre névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Mindenki ügye

Következő generációs katonai járművek fejlesztéséről állapodott meg a magyar kormány

Egy német ipari csoporttal közösen dolgoznak majd a projekten. Pár év múlva már a sorozatgyártást kezdenék.

A katonai célú járművek merőben újszerű, következő generációjának közös létrehozását célzó projektről állapodott meg a német Rheinmetall ipari csoport és Magyarország kormánya – közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében kutatás-fejlesztés, prototípusépítés, tesztelés, majd tervezetten sorozatgyártás valósul meg Magyarországon.

Úgy értékeltek: "mivel a civil szektort követően a katonai célú járművek terén is forradalmi változások körvonalazódnak, a projekt időzítése kedvező lehetőséget teremt a kibontakozó hazai védelmi ipar számára, hogy a világ technológiai élvonalához csatlakozzon".

Fotó: honvedelem.hu

A közleményben idézik Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost, aki azt mondta: a termék szellemi tulajdonának meghatározó elemei a Zalaegerszegen működő Rheinmetall Hungary Zrt. közös vállalatot illetik majd meg, továbbá várhatóan (a kutatás-fejlesztést követően) 2026-tól kezdődő sorozatgyártása szintén Magyarországon, Kaposváron valósul meg.

Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott: "ez a kezdeményezés is bizonyítja Magyarország katonai és politikai döntéshozóinak elkötelezettségét, hogy hazájuk iparát a szárazföldi erők technológiáinak európai élvonalába emeljék. Ennek érdekében a magyar kormány szisztematikusan modernizálja a védelmi ipart és befektet kulcsfontosságú technológiákba".

A honvedelem.hu közlése szerint modern, gumikerekes harcjárművek fejlesztéséről és gyártására irányul a projekt. A közleménnyel együtt megosztott képgalériában – mint azt a Porfolio kiszúrta – a Rheinmetall Mission Mastert ábrázoló fenti kép szerepel, amely egy személyzet nélkül működő többcélú katonai jármű (UGV). A cikk ugyanakkor nem tér ki arra, hogy ezt a járművet vagy egy ehhez hasonlót fognak-e majd gyártani Magyarországon.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!