Skip to main content
2026. szeptember 09., Szerda, Ádám névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Mindenki ügye

Nem kaptak állami bérkiegészítést az idősotthoni dolgozók, akik a járvány első vonalában voltak

A gyermekvédelemben, a fogyatékkal élők, illetve a hajléktalanok ellátásában résztvevő szociális dolgozók is kimaradtak.

Ungár Péter (a képen), az LMP országgyűlési képviselője felháborítónak tartja, hogy a szociális dolgozók nem kapnak bérkiegészítést a koronavírus-járvány alatt végzett munkájukért.

    

Az ellenzéki képviselő szombaton online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a szociális ágazatban dolgozók a járvány első hulláma alatt semmilyen plusz juttatást nem kaptak, és a kormány most sem helyez kilátásba nekik anyagi juttatást.
    

A válság megmutatta, hogy az állami szféra közalkalmazottjaira nagy felelősség hárul, és hogy nélkülük nem működne az ország - emelte ki. Hozzátette: a második hullám ismételten plusz terhelést jelent majd a szociális dolgozóknak a házi segítségnyújtásban, a gyermekvédelemben, az idősotthonokban és a fogyatékkal élők ellátásában egyaránt.
    

A mostani egyik első intézkedés is az volt, hogy látogatási tilalmat rendeltek el az idősotthonokban, emiatt nő a bentlakók pszichikai terhelése, amelyet a dolgozóknak kell kezelniük - vélekedett.


    

Ungár Péter emlékeztetett: a járvány első hulláma alatt az egészségügyben dolgozók bruttó félmillió forintos egyszeri bérkiegészítést kaptak, a hátrányos helyzetű településeken dolgozó pedagógusoknak pedig pályázatot írtak ki szintén félmillió forintos bérkiegészítésre.
    

Az ilyen egyszeri juttatások nem elegendőek sem a pedagógusoknál, sem az egészségügyi és szociális dolgozóknál - jelentette ki.
    

Szerinte az, hogy az állami és magánszektorban lévő bérek "drasztikusan elszakadtak egymástól", és hogy a közalkalmazotti bértábla alapján kereső emberek "hihetetlenül alulfizetettek", veszélyezteti, hogy az adófizető polgárok adójából jó állami szolgáltatások működjenek.
    

Az LMP politikai prioritása, hogy a közalkalmazotti bértábla rendezve legyen, és az állami alkalmazottak jól keressenek - mondta a képviselő.

(Az Egri Ügyek kiadójának egyik tulajdonosa Ungár Péter - a szerk.)

Koronavírus - Az országos tisztifőorvos látogatási tilalmat rendelt el a szociális intézményekben

Az intézményeket elhagyni is csak indokolt esetben lehet. Látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos az ország minden szociális intézményében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a hétfőtől elrendelt látogatási tilalom alól csak abban az esetben adható felmentés, ha valaki végstádiumú hozzátartozójától szeretne elbúcsúzni.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!