Skip to main content
2026. május 18., Hétfő, Alexandra, Erik névnap

2026. május 18. Hétfő, 17:56 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

Kedden hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy dossziéját – Magyar Péter szerint Varga Judit első körben nem támogatta K. Endre kérvényét

 

Második ülését tartotta hétfőn Magyar Péter kormánya az Alkotmány utcai Miniszterelnökségen, ahol több, politikailag és közéletileg is érzékeny ügyben jelentettek be intézkedéseket. A miniszterelnök bejelentette: kedden délelőtt nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy dossziéját, amelyből szerinte kiderül, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszter első körben nem támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét.

A dokumentumokat a kormány a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett teszi közzé a kormany.hu/igazsagtetel oldalon. Magyar Péter közlése szerint az akkori igazságügyi miniszter több mint 40 kegyelmi kérvényt terjesztett fel Novák Katalin akkori köztársasági elnöknek, ezek közül mindössze három esetben javasolta a kegyelem megadását. A bicskei ügy nem tartozott ezek közé.

A miniszterelnök szerint később, egyelőre nem ismert indokok alapján változott meg a döntés iránya. Hozzátette: hasonló eset legutóbb az 1998-as Kunos-ügyben történt, amikor az államfő módosította a felterjesztést.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy a nyilvánosságra kerülő anyagokból az is kiderül majd, melyik ügyvéd készítette és ellenjegyezte a kegyelmi kérvényt, valamint közzéteszik a környezettanulmányokat is. Elmondása szerint ezekben az érintett korábbi munkáltatók támogató nyilatkozatokat tettek a kegyelem mellett.

A Telex kérdésére válaszolva Magyar Péter azt mondta: a dossziéban nincs olyan dokumentum, amelyből kiderülne, hogy Varga Judit végül miért írta alá a megváltoztatott kegyelmi döntést. Szerinte az történhetett, hogy amikor a módosított döntés visszaérkezett az államfőtől, azt a teljes, negyven ügyet tartalmazó csomag részeként kezelték tovább, és a rendszer több szintjén sem jelezték, hogy az egyik ügyben változás történt.

A miniszterelnök ezt kabineti hibának nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: a politikai felelősséget végül az igazságügyi miniszternek kellett viselnie, amit állítása szerint Varga Judit vállalt is.

Magyar Péter emellett felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt arra, hogy a nála lévő teljes dossziét is hozza nyilvánosságra, hogy minden részlet ismertté válhasson az elnöki kegyelem hátteréről.

A kormányülésen más fontos bejelentések is elhangzottak. Magyar Péter szerint a leköszönő kormány legalább 286 milliárd forintot nem tüntetett fel a költségvetésben, ezért vizsgálat indulhat az ügyben. Emellett felülvizsgálják a honvédségi repülőgépek használatát is.

A jövőben kizárólag a miniszterelnök és a belügyminiszter használhat majd kék villogót, mert a kabinet álláspontja szerint az nem lehet státuszszimbólum, kizárólag közfeladatot szolgálhat.

Szó esett a végrehajtói rendszer átalakításáról is. A tervek szerint a rendszer kikerülne a piaci alapú működésből, egyes közjegyzői feladatokat pedig a jövőben a kormányhivatalok és a bíróságok vennének át annak érdekében, hogy az eljárások olcsóbbá váljanak az állampolgárok számára.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!