A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
Mindenekelőtt megemlíteném azt, hogy rendkívül pontosan és helyesen döntött a kormány a járvány egész időszakában, ami azt jelenti, helyes volt a felismerés, hogy világjárványról van szó, a WHO ezt csak márciusban jelentette be, de az operatív törzs létre jött január 31-én, messze-messze egész Európa előtt
– nyilatkozta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője hétfőn a Hír TV-nek.
Kásler szerint ennek folyománya volt, hogy a járvány első fázisát „összehasonlíthatatlanul jól” vészelte át Magyarország, illetve „a járvány egész folyamatában helyes döntések voltak, helyes helyzetmegítélés történt, jól ítéltük meg a magyar egészségügy állapotát, jól ítéltük meg az orvosaink felkészültségét, nővéreink humanitását”.
Nem tudok mondani visszatekintve az egy évre egyetlen egy olyan körülményt se, amit ne helyesen ítéltünk meg volna
– tette hozzá.
Arra a miniszter már nem tért ki, és később sem került szóba, hogy Magyarországon közel 30 ezer áldozatot követelt a koronavírus, ami miatt egy időben hazánk az egymillió főre eső áldozatok számát tekintve világelső volt.
Én úgy gondolom, hogy a magyar emberek mindig rendkívül értelmesen reagáltak az eseményekre és megértik azt, hogy most már nem csak a környezetük egészségéről van szó, de a saját egészségükről is
– reagált az oltási ütem lassulására.