2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#koronavírus #vakcina #oltóanyag

Vakcinák hatásossága: Kásler végre beszélt a tavaszi állami vizsgálat eredményéről

Barna Benedek 2021.07.20. 18:54

Részletes adatokat most sem közölt a miniszter.

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tavasszal jelentette be, hogy zajlik egy központi vizsgálat az oltottak immunitásával kapcsolatban. A miniszter akkor azt mondta, az első eredmények május végére lesznek meg, de azóta nem közöltek semmit. Kedden a tárcavezető oldalán megjelent az Életközelben elnevezésű interjúsorozat legújabb adása, amelyben Kásler először beszélt ennek a hatásvizsgálatnak az eredményéről.

 

A beszélgetést szemléző HVG cikke szerint a miniszter a február 15. és május 15. között zajló epidemiológiai vizsgálatról elmondta: a kutatásban milliónyi átoltott ember megfertőződésének az arányait határozták meg (vagyis azt nézték, hányan kapták el a fertőzést és hányan haltak meg azok közül, akik megkapták az oltást).

Ez alapján

a fertőzés elleni védettség az összes vakcinát tekintve 78-92 % között van.

Kásler szerint azért is rendkívül értékes számsor, mert nem az ellenanyaghoz, nem a sejtes immunitáshoz kötődik, hanem gyakorlati eredményekre támaszkodik. Kásler ugyanakkor azt nem közölte, hogy a vakcináknak külön-külön milyen hatásosságot mértek, és azt sem, hogy mi volt az arány a különböző korosztályokban.

 

A közelmúltban a főváros és a Semmelweis Egyetem is végzett antitest-vizsgálatot a különböző vakcinákkal oltottakon, amelyek hasonló, de nem teljesen megyegyező eredményre jutottak. Az ellenanyagmérésekkel kapcsolatban ugyanakkor a miniszter kiemelte: különböző laborokban különböző módszerekkel történnek, az eredményeket emiatt nem lehet összehasonlítani." Azt mondani, hogy az ellenanyag szint és a védettség azonos fogalmak, ez rendkívül súlyos kijelentés és nem igaz" – jelentette ki Kásler, hozzátéve: utasította a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló