Skip to main content
2025. március 16., Vasárnap, Henrietta névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Mindenki ügye

Kamugyanús? 2,3 millió visszaküldött nemzeti konzultációról beszél a kormány, de nem bizonyítják

Valamiért a kormány részéről nem engedik a konzultációs ívek feldolgozásának megtekintését.

Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten. Az ellenzék több szereplője hiába kérte korábban – az LMP és az Együtt is -, nem volt hajlandó eddig érdemben bizonyítani a Fidesz-kormány, hogy ez a szám mennyire tekinthető hitelesnek.



Hadházy Ákos (LMP) arról beszélt, a kormány elég jelentős forrásból folytat egy konzultációnak nevezetett manipulációs folyamatot, amelynek igazi célja a propaganda, és senki nem gondolja komolyan, hogy megkérdezték az embereket. Kitért arra, hogy a háromból két helyen tekinthette meg, meglehetősen extrém időpontban a konzultációs ívek feldolgozásának folyamatát, a postán azonban nem kapott betekintést. Megjegyezte: a számok ezeken a helyeken nem stimmeltek, és nem tudtak olyan nyilvántartást mutatni, ami alapján megmondható, hogy hány ív érkezett vissza. Miért nem engedik a folyamat megtekintését a postánál? – kérdezte.

Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára szerint a képviselő több mint 2,3 millió ember akaratát, hozzájárulását vonja kétségbe, ami nem segíti a parlamenti demokrácia érvényre jutását. A kérdőív előállítása, kiküldése, a válaszok fogadása, az erre meghatározott munkarend szerint történik, ahogy a gépi bontás, szelektálás is a törvényi előírások, adatvédelmi szabályok alapján zajlik. A részt vevő szervek ennek megfelelően jártak el, a képviselőnek pedig lehetőséget biztosítottak, hogy többed magával beléphessen azon telephelyre, ahol feldolgozzák az íveket.

Fotó: MTI