Kampányt indított a MÁV, hogy a szülők ne engedjék játszani a gyerekeket a síneknél

Evidensnek tűnik, mégsem az.
Nyáron előfordul, hogy a fiatalok a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken játszanak, köveket raknak a sínre vagy azokkal dobálják a szerelvényeket - hívta fel a figyelmet a MÁV.
Ez nemcsak tilos, de életveszélyes magukra és az utasokra, valamint zavart okozhat a vasúti közlekedésben, ami bűncselekménynek számít.
A gyerekek a vonatok úgynevezett elsodrási zónájába kerülhetnek, halálos áramütés érheti őket, leeshetnek az induló vonatokról, a sínekre pakolt kavicsok kisiklást, a szerelvényekről visszapattantó tárgyak pedig anyagi kárt és életveszélyes sérüléseket okozhatnak.
Súlyos sérülésekhez vezethet az is, ha valaki fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefonozva, tiltott helyen kel át a síneken. Egy 120 kilométer per órával haladó vonat egy másodperc alatt 33 métert tesz meg, így egy-két pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni – írta közleményében a vasúttársaság, amely arra kéri a szülőket, hogy hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, és a felelőtlen játék esetleges életveszélyes következményeire.
(Fotók: MTI)
Szellemvonatok: nagyon melléfogott a kormány a vasúti járatritkítással Heves megyében is
Üresen is járnak egyes vonatok, miközben az utasok a pótlóbuszokon zsúfolódnak. Hiába szüntettek meg számos járatot a vasúti mellékvonalakon, ezek egy része továbbra is közlekedik - üresen, mivel az utasok nem szállhatnak fel rájuk, erről számol be a Közlekedő Tömeg alapján az Azonnali.