2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#vádemelés #prostitúció

Jogerősen börtönre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt

Székely Zoárd 2021.10.12. 12:58

Egy svájci bordélyházba közvetített és utaztatott ki magyar prostituáltakat UFO Zsolti.

 

Jogerősen két év börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélték az UFO együttes egykori frontemberét nők futtatása miatt – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyész.

 

Medveczky Gábor közölte: a Fővárosi Ítélőtábla a napokban a tavaly novemberi – kerítés, csalás és kitartottság miatt hozott – elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy mintegy 2,7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt az elsőrendű vádlott, a volt popénekes ellen.

ufo
Kép forrása: UFO Együttes Facebook

A vádirat szerint V. Zsolt két társával 2010 és 2011 között hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba magyar nőket közvetített és utaztatott ki. A bordély vezetője jutalékot fizetett ezért, emellett a volt énekes a nőktől havi díjat, valamint a prostitúcióból származó jövedelmükből részt is kért és kapott.

Az elsőrendű vádlott három ügyfelétől megtévesztéssel milliós összegeket vett át, amelyeket befektetni ígért, de magára és az együttesre költötte – olvasható a közleményben.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló