2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#koronavírus #maszk #maszkviselés

Itt vannak a részletes szabályok: a megállókban, várótermekben is kötelező a maszk


Csütörtök éjjel megjelentek a Magyar Közlönyben azok a rendeletek, amelyek részletesen szabályozzák a kormányinfón bejelentett védelmi intézkedéseket.

Ez alapján a maszkviselés nemcsak a közösségi közlekedés járművein, de "a pályaudvarok, az állomások, illetve a megállóhelyek utasforgalom számára megnyitott részein, valamint a  személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló azon munkahelyein, ahol az  utasok és a  dolgozókközvetlen kapcsolatba kerülhetnek egymással.

 

A rendeletben még azt is le kellett írni, hogy maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

 

A maszkviselés aló csak csak a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személyek kivételek.

 

A maszkot nem viselők az utazásból való kizárással, pótdíjjal büntethetők, sőt, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt szabálysértési eljárás is indulhat velük szemben.

Gulyás: a cégek előírhatják a védőoltást, novembertől kötelező a maszk a tömegközlekedésben

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, a munkaadók javaslatára a cégeknek és vállalkozásoknak joguk lesz előírni a védőoltást, ha ezt szükségesnek látják. Ezt az állam, mint munkaadó is érvényesíteni fogja, az önkormányzatoknál pedig a polgármester dönthet az oltás előírásáról - tette hozzá.

A következő rendeletben a munkaadók által kötelezővé tehető védóoltások szabályát részletezték. Eszerint a munkaadók határozhatják meg az oltás felvételének időpontját, ami egydózisú oltóanyag esetén a védőoltás, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás első dózisa tekintetében legalább 45 nap kell, hogy legyen.

 

A munkaadók erről kötelesek tájékoztatni a foglalkoztatottakat. Természetesen kivételek azok, akiket egészségügyi okokból nem lehet oltani.

 

Ahogyan az már a kormányinfón is elhangzott, a be nem oltott foglalkoztatottat fizetés nélküli szabadságra küldhetik, egy év után pedig elbocsáthatja. 

 

Amennyiben mégis felvenné az oltást a foglalkoztatott, akkor kötelesek visszavenni a munkába.

 

A harmadik rendeletben részletesen kiderült, hogy az állami szektorban hol kötelező a maszkviselés. Eszerint a köznevelési, felsőoktatási, kulturális intézményeknél, a rendvédelmi szerveknél, a szociális és gyermekjóléti szolgáltatóknál, a közszolgálatban és a NAV-nál is. Az önkormányzati intézményeknél a polgármesterek, Budapesten a főpolgármester dönthet a maszkviselés szabályairól.

 

A rendeletek november 1-jétől érvényesek.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló