Skip to main content
2025. április 20., Vasárnap, Tivadar névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Mindenki ügye

Heves megyében meghaladta a kétmillió forintot a tavalyi átlagos éves jövedelem

Közel 275 milliárd forint volt a megszerzett összevont adóalapba tartozó jövedelmek összege 2015-ben Heves megyében, azaz az egy főre jutó jövedelem meghaladta a kétmillió forintot.

Balázs-Pető Zsuzsanna tájékoztatása szerint Heves megyében a 2016-ban beérkezett személyijövedelemadó-bevallások száma meghaladta a 123 ezret, ami az előző évhez képest közel egy százalékos növekedést mutat.

    

Felidézte: idén újdonság volt a bevallási nyilatkozat. Azoknak a magánszemélyeknek, akik kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, adó-, illetve adóalap kedvezményt nem kívántak érvényesíteni és évközben sem érvényesítettek, lehetőségük volt bevallási nyilatkozatot tenni. Ez alapján az adóhatóság 5921 magánszemély részére készített bevallást.
    

Ebben az évben utoljára választhatták az adózók a legegyszerűbb bevallási formát, az adónyilatkozatot, amely "söralátét" néven vált ismertté. A tavalyi évhez képest 25 százalékkal többen éltek ezzel a lehetőséggel, amely azonban így is az összes benyújtott bevallás csupán két százaléka volt.
    

Az igazgatóhelyettes kitért arra is, hogy csökkent a hibás bevallások aránya az előző évhez képest. Jellemző hiba volt egyebek mellett az adószám, illetve a visszaigényelhető adó esetében az utalási vagy a számlaszám hiánya.
      

Tavaly, január 1-jét követően 572 lakos érvényesítette bevallásában az első házasok adókedvezményét, amely összességében 81 millió forint, bevallásonként pedig 141 ezer forint adóalap-kedvezményt jelent.

    

A szintén adóalapot csökkentő családi kedvezményt idén 32 742 adózó számolta el. Az érvényesített összeg alapján közel 6,5 milliárd forinttal csökkent a magánszemélyek adóterhe, mely bevallásonként 197 415 forint kedvezményt jelentett.
    

Balázs-Pető Zsuzsanna közleményében rámutatott: az adók módjára behajtandó köztartozás címén visszatartott összeg a magánszemélyek körében - 2015 ugyanezen időszakához képest - 30 százalékot meghaladóan nőtt, döntően a hulladékgazdálkodási díj miatt.
    

Heves megyében idén 62 556 magánszemély nyilatkozott személyi jövedelemadója egy százalékának felajánlásáról. Ez az előző évhez viszonyítva minimális, 1,7 százalékos növekedést mutat.
    

A 2015-ös személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásból idén 850 Heves megyei kedvezményezett részesült, mely a megelőző évhez viszonyítva közel 20 százalékos csökkenést jelent. A kiutalt összeg viszont 2015-höz képest 9,5 millió forinttal nőtt, meghaladta a 156 millió forintot.

forrás: mti.hu

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!