2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#koronavírus #járványhelyzet #indiai mutáns

Gyermekorvos-egyesület: újra kell gondolni a járványügyi intézkedéseket, ha az indiai mutáns megjelenik

Székely Zoárd 2021.05.10. 10:56

Akár egy életre kiható rossz hatása is lehet annak, ha valaki elkapja a fertőzést.

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Start című műsorban arról beszélt: az, hogy az iskolanyitás biztonságos lesz-e, jelentős részben a felnőtteken is múlik – fontos ugyanis, hogy betartsák a szabályokat, és a gyerekeket is erre biztassák. A 16-18 évesek oltásával kapcsolatban azt mondta: ha ez a korosztály beoltatja magát, az számukra és a környezetük számára is nagy jelentőségű.

 

Havasi Katalin szerint a fiataloknak nagy igényük van arra, hogy együtt legyenek, a terasznyitás hévégéjén sok fiatalt láthattunk az éttermek teraszain, ennél biztonságosabb az iskola. A szakember úgy nyilatkozott, hogy a biztosat nagyjából egy hónap múlva lehet majd megmondani, ekkorra lesz látható ugyanis, sikerült-e betartani a szabályokat az iskolanyitás mellett

 

Az egyesület elnökét kérdezték a koronavírus különböző mutánsairól is. Havasi Katalin szerint a külföldi példákból látható, hogy a brit mutáns gyorsabban terjed, de talán nem okoz olyan súlyos megbetegedést a fiatalok körében, mint azt az első hírekből hallani lehetett. Ugyanakkor a poszt-covid szindrómáról ebben az esetben még nem lehet biztosat mondani.

Az indiai mutáns a hírek szerint már súlyosabb fertőzéseket okozhat, ha ezzel találkozunk, valószínűleg újra kell majd tervezni, mit szabad és mit nem.

Havasi Katalin arra biztat minden fiatalt, hogy oltassa be magát. Szerinte ugyanis akár egy életre kiható rossz hatása is lehet annak, ha valaki elkapja a fertőzést.

 

Címlapfotó: MTI/Balázs Attila

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló