Skip to main content
2025. július 15., Kedd, Henrik, Roland névnap

2021. febr. 24. Szerda, 20:24 | EÜ | Mindenki ügye

Kiderült, milyen Feddhetetlenségi nyilatkozatot kell aláírniuk az ellenzéki jelölteknek

Az előválasztáson indulóknak többek között ki kell jelenteniük, hogy nincsenek offsore-érdekeltségeik és nem voltak III/III-as ügynökök.

Még a héten elfogadhatják az ellenzéki pártok azt a nyilatkozatot, amit minden, az előválasztáson indulni kívánó jelöltnek alá kell írnia – értesült a Népszava. 

A lap pénteki cikkében arról írt, hogy megismerték a nyilatkozatnak azt a – gyakorlatilag véglegesnek tekinthető – tervezetét, amelyről az utolsó egyeztetések folynak a DK, az MSZP, az LMP, a Momentum, a Párbeszéd és a Jobbik között.

A Feddhetetlenségi nyilatkozat összesen 15 pontból áll, ezek között szerepel, hogy az aláíróknak

– nincs 30 napnál régebbi köztartozásuk

– nem állnak "büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt",

– eddigi munkájuk során "a magyar és az uniós adófizetőket nem károsították meg",

– a rájuk bízott állami, önkormányzati, uniós forrásokkal felelősen gazdálkodtak.

– sem nekik, sem a velük egy háztartásban élő rokonaiknak nincsenek offsore-érdekeltségeik,

– mindeddig minden adó-, és járulékfizetési kötelezettségnek eleget tettek, ezt esetleges cégeik alkalmazottaival kapcsolatban is teljesítették.

– vagyonukat "törvényes úton szerezték" és vagyonnyilatkozatukban nincsenek valótlan adatok.

– megválasztásuk esetén közei hozzátartozóikat nem alkalmazzák, és "ők közbeszerzési eljárásokon nem indulnak el"

– soha nem álltak az egykori állampárti Belügyminisztérium III/III-as főcsoportfőnökségének alkalmazásában ügynökként.

Ezen kívül a jelölteknek azt is vállalniuk kell, hogy amennyiben nem ők lesznek a befutók az előválasztáson, vesztesként is részt vesznek a nyertesek kampányában, ha pedig ők jutnak be a parlamentbe 2022-ben, minden energiájukkal a közös ellenzéki kormányprogram megvalósításán dolgoznak majd.

A Népszava megjegyzi, hogy az előválasztások ideje még nem ismert, jelenlegi állás szerint legkorábban kora nyáron, vagy kora ősszel kerülhet erre sor.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!