Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2025. május 05. Hétfő, 06:49 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye
Címkék: időjárás

Esős, szeles hétfő után maradfnak a felhők

Hétfőn erősen felhős, borult lesz felettünk az ég. Északon, északnyugaton és nyugaton leginkább esőre számíthatunk, máshol az eső mellett záporok, főként délen zivatarok is kialakulhatnak, helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat. A főként északi, északkeleti irányú szél többfelé megélénkül, az ország északkeleti harmadán és néhol nyugaton megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani kell. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a csúcsértékek 12 és 25 fok között alakulnak, délen, délkeleten lesz a legmelegebb.

Kedden kezdetben még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, majd napközben csökken a csapadékhajlam, főként az ország keleti, északkeleti felén hosszabb-rövidebb időszakokra a felhőzet is felszakadozik, kisüt a nap. Az északias szél a Dunántúlon és keleten, északkeleten élénk lehet. Kora reggel 6-13, délután 13-21 fokot mérhetünk, nyugaton lesz hűvösebb.

Szerdán is még marad a túlnyomóan felhős idő, de főként a nap második felében már hosszabb napos időszakok is várhatók. Elszórtan kisebb eső, zápor átmenetileg kialakulhat. Többfelé élénk, északkeleten erős lesz az északi, északkeleti szél. Délután 14-20 fok valószínű.

idokep.hu

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!