2024. április 18., Andrea Lima

Mindenki ügye

#előválasztás #ellenzék #adománygyűjtés

Adományt gyűjtenek az ellenzéki pártok az előválasztásra

Petróczi Rafael 2021.06.10. 12:42

Elkerülendő az Állami Számvevőszék büntetését, a befolyó összeget a hat párt külön számlákon fogja gyűjteni.

szallitotta_azonnali_1@2x

Június 10-től egészen a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójáig, azaz október 10-ig adománygyűjtő kampányt indít az egyelőre még hatpárti ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP), hogy finanszírozni tudják a július 26-tól kezdődő előválasztást, amit a tervek szerint mind a 106 egyéni választókerületben meg fognak szervezni, megfejelve még egy kétfordulós miniszterelnök-jelölti előválasztással is.

 

Mint a hat párt a közös közleményében írja,

a magyar emberek támogatására is szükség van ahhoz, hogy az előválasztás átláthatóan, biztonságosan és igazságosan megvalósítható legyen. Minél szélesebb az anyagi keret, annál több helyen, annál szervezettebben valósítható meg a regisztráció és a szavazás.

A közös közlemény részletezi is, hogy a pártok mire fordítanák a beérkező adományokat:

ebből állítanának szavazósátrakat, szereznének be az előválasztási regisztrációra alkalmas számítógépeket, nyomtatnának jelölti szavazólapokat, és fedeznék az online szavazás, valamint a jelölti viták költségeit.

Ahogy a közlemény kijelenti: „Az adománygyűjtő kampányban mind a hat párt közös arculattal vesz részt.”

 

A pártok kitérnek arra is, hogy úgy számolnak: „az állampárt” az Állami Számvevőszéken keresztül pénzbüntetésekkel próbálja majd ellehetetleníteni az előválasztást – ennek megakadályozása érdekében a közös ellenzék fokozottan figyelni kíván „az előválasztás adatvédelmi és pártfinanszírozási elemeire”, és

a tiltott pártfinanszírozás gyanújának elkerülése céljából ezért a pártok külön számlákon gyűjtik az állampolgári támogatásokat.

A pártoknak adományozni azok hivatalos weboldalain keresztül lehet.

Az előválasztás július 26-tól kezdődik, amikortól a jelöltek formálisan is bejelentkezhetnek az előválasztásra. A választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék.

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

 

(Indexfotó: Ujvári Sándor / MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló