2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#képviselő #parlament #vagyon

Elképesztő: 786 százalékkal nőtt 2010 óta a magyar parlamenti képviselők átlagvagyona

2021.02.15. 08:30

Megtakarítás, készpénz, értékpapír.

786 százalékkal nőtt a 2010 óta parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők átlagvagyona – írta meg az Mfor.hu. A hvg.hu szemléje szerint 2010-ben még átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy tisztségviselő, ez az összeg ma közel 28 millió forint.

 

A lap a nemrég nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatokat felhasználva készítette el összesítését, beleszámolva például a politikusok megtakarításait, az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, valamint a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is. A különféle értéktárgyakat azonban már nem vették bele a számításba.

parlament-üresen-mti-kovács-attila

Az összesítés alapján arra jutottak, hogy a parlamenti 2010 óta helyet foglaló képviselők 2020-ra összesen mintegy 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek az előző évi 2,9 milliárd után. Képviselői mandátumuk átvételekor pedig csupán 401 millió forint volt a nettó vagyonuk.

A lap néhány adatot lebontva is közöl, íme:

  • a képviselők az értékpapír-állományukat mostanra 21 százalékkal 2,4 milliárdra növelték,
  • a takarékbetétben az előző évinél csak alig többet, 997 millió forintot tartottak, azonban 2011-hez képest 587 százalékkal többet.
  • Készpénzben 303 millió forinttal rendelkeztek, ami 89 százalékkal több az előző évinél, 2011-hez viszonyítva pedig 29 százalékkal.
  • Az egyéb követeléseik értéke pedig már 1,5 milliárd forintot tesz ki, ez 4 százalékkal több a 2019-esnél adatnál és nagyjából triplája a 2011-ben mért értéknek.
Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló