2021. december 7., Ambrus

Mindenki ügye

#gyászhír #bitó lászló

Elhunyt Bitó László

Barna Benedek 2021.11.15. 11:32

87 éves korában halt meg az író, orvoskutató.

 

87 éves korában meghalt Bitó László orvoskutató, a glaukóma kezelésében áttörést jelentő gyógyszer kifejlesztése mellett íróként is jelentős életművet hagyott hátra – számolt be hétfőn a HVG.

 

Bitó László fiatalon orvosnak készült, nem írónak, az álmait azonban az ötvenes években keresztülhúzta az, hogy a kitelepítés után munkaszolgálatosként kellett dolgoznia a komlói szénbányában. Az 1956-os forradalomban fogságba esett, a szökése után pedig az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Bard College-ban kezdte el orvoskutatói karrierjének az építését, majd a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait. A 90-es évekig az Egyesült Államokban élt.

bitó-lászló-mti
Fotó: Kovács Tamás / MTI

 

Orvoskutatóként a szem öregedésével foglalkozott, a nevéhez fűződik a 2002-ben az év gyógyszerének választott Xalatant, amely a vakságot okozó glaukóma kezelésében a műtéti beavatkozást egyes esetekben szükségtelenné teszi.

 

2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje elismerést. Hazaköltözése után több regényt írt, publicisztikái, esszéi rendszeresen jelennek meg a hazai sajtóban. Első kötetében az 1956-os élményeit dolgozta fel.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló