El se hiszi, mennyire alacsonynak számít a magyar minimálbér Európában

Pedig éppen most emelték.
Az idei emelés ellenére még a Kelet-Közép-Európai átlaghoz képest is alacsony a magyar minimálbér, de a régió egyébként is komoly lemaradásban van, sőt még inkább távolodik az eurózóna országainak átlagától - derült ki az európai uniós statisztikai hivatal, az Eurostat 2019-re vonatkozó friss adataiból, amit az ugytudjuk.hu szemlézett.
Azt már tudjuk, hogy az Orbán-kormánnyal rendkívül jó viszonyt ápoló iparkamarai elnök, Parragh László szerint végre el kellene fogadnunk, hogy ilyen keveset keresünk. De az európai összehasonlítás alapján nem biztos, hogy ez a helyes hozzáállás.
Magyarországon januártól emelték bruttó 149 ezer forintra a minimálbért és 195 ezer forintra a garantált bérminimumot, ami 470 illetve 614 eurónak felel meg. Bár kicsit más a régióban más országok legalacsonyabb fizetése (valahol nincs például a magyarhoz hasonló szakképzett garantált bérminimum és külön minimálbér), de a lengyel és cseh legalacsonyabb bér is magasabb, mint a magyar. Lengyelországban 525, Csehországban 518, Szlovéniában 842, Szlovákiában pedig 520 euró a minimálbér.
Az Európai Unióban csak Horvátország, Románia és Bulgária van lemaradva tőlünk minimálbérben, bár ők eleve később csatlakoztak az unióhoz, és gazdaságilag is jóval fejletlenebbek voltak nálunk.
A régiónk legalacsonyabb fizetései így is elmaradnak az Nyugat-Európa legalacsonyabb kötelezező bérétől a portugál minimálbértől, és harmadát-negyedét jelentik a fejlettebb országok minimálbérének. Bár Luxemburgban csaknem 2 ezer euró a legalacsonyabb havi kereset, de olyan nyugat-európai országokban, mint Németország vagy Ausztria, nagyjából 1500 euró körül mozog a minimálbér. Fontos kiemelni, hogy az alacsonyabb nyugati minimálbéres országokban, azaz Portugáliában, Spanyol- és Görögországban ugyan szintén jelentősen elmaradnak ezektől, de még ebben a három országban is évente 14-szer kapnak bért az emberek.
Fontos kiemelni, hogy Közép-Kelet-Európában legutóbb jellemzően 7-8 százalékkal emelték a minimálbért, addig Franciaországban, Németországban és Spanyolországban 22 százalékkal - közölte az Eurostat.