2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Eger az élvonalban: Felcsút után, a nagyobb városok közük itt jut a legtöbb tao-pénz egy főre

2019.11.30. 00:00

A miniszterelnök faluja vitte természetesen a legtöbb pénzt.

 

Egy felcsútira 10 millió 783 ezer 215 forint, míg egy átlag magyarra csak 44 ezer 387 forint támogatás jutott az Orbán-kormány sporttámogatásának nagy részét adó taóból (társasági adókedvezményből) – derül ki a 24.hu adatgyűjtéséből. Vagyis, mind a hat látványsportágat is figyelembe véve,

 

egy főre vetítve 240-szer annyi közvetett állami támogatás érkezett Orbán Viktor falujába, mint amennyi az egy főre jutó országos átlag.

 

Ezek az adatok összesen 442 milliárd 562 millió 743 ezer 242, azaz majdnem félezer milliárd forint tao-támogatás összesítéséből származnak, noha immár biztosan meghaladja a 700 milliárdot is a programon keresztül a látványsportokba (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda) öntött pénz mennyisége – jegyzi meg a portál, mely módszertani okokból csak 2018 végéig szóló adatokból dolgozott, a szövetségek honlapján publikált igazolásokból.

 

A tao-támogatás lényege, hogy azok a cégek, amelyek pénzzel támogatják a látványsportágakat, annyival kevesebb társasági adót fizethetnek be az államkasszába nyereségeik után.

 

 

Az összes támogatást tartalmazó listát Budapest vezeti, ám a sorban második az 1892 lakosú Fejér megyei futballfőváros Felcsút, ami megelőzi Győrt és Debrecent is – például az egy főre jutó listán a Győr-Moson Sopron megyei Lipót (568 ezer 858 forint fejenként, 759 lakos) és a Balaton-felvidéki Felsőörs (448 ezer 621 forint/fő, 1812 lakos) követi a dobogón Orbán faluját, de a különbség itt is majdnem hússzoros a miniszterelnök faluja javára.

 

Nagyobb városok azért nincsenek az élmezőnyben, mert a társasági adókedvezménynek köszönhetően sok infrastrukturális beruházás készült el, az 50 ezer lakosúnál népesebb városok közül egyébként

 

- Eger (109 ezer 852 forint/fő, 53 ezer 091 lakos),

 

- Veszprém (109 059 forint/fő, 56 ezer 361 lakos) és

 

- Székesfehérvár (108 ezer 933 forint/fő, 97 ezer 190 lakos) áll a legelőkelőbb helyen.

 

(Fotó: MTI)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló