Eddig félezernél is több egészségügyi dolgozó kapta el a koronavírust Magyarországon

Végre nyilvánosságra hozták az adatokat.
Eddig 576 egészségügyi dolgozó fertőződött meg, ami az összes fertőzött 14,8 %-át jelenti - árulta el az RTL Híradó kérdéseire a Koronavírus Sajtóközpont.
A megfertőződött egészségügyi dolgozók közül jelenleg négyen szorulnak kórházi ellátásra, a dolgozók többsége már meggyógyult.
A krónikus betegek számára elsősorban azt javasolják az operatív törzs munkatársai, hogy tartsák be a betegségükre vonatkozó orvosi előírásokat, tanácsokat. Lehetőség szerint figyeljenek a távolságtartásra, így ne vegyenek részt zárt térben tartott csoportos rendezvényen, és általában is kerüljék az olyan környezetet, ahol magas a fertőzésveszély.
Ne találkozzanak olyannal, aki a fertőzés bármely tünetét mutatja. Figyeljenek a személyi higiénére, a gyakori kézmosásra és a szellőztetésre, illetve, ha a fertőzés bármely tünetét észlelnék, forduljanak orvoshoz.
Nemrég bővült az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők vércukor-egyensúlyát segítő eszközök köre. Április végén lépett hatályba az a rendelet, amely lehetővé teszi egyes gyógyászati segédeszközök, köztük a vércukorszint mérők, a hozzá tartozó tesztcsíkok, inzulinadagoló eszközök, például penek, fecskendők, tűk eRecepten történő felírását. Az eszközök teljes listája a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján érhető el.
Koronavírus - Tizenöt új fertőzöttet regisztráltak és egy ember elhunyt a betegségben
Heves megyén viszont már nem fog a járvány. Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - közölte a kormányzati tájékoztató portál. Heves megyében változatlanul 14 az igazolt fertőzések száma. Egy idős, krónikus beteg hunyt el.