2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#momentum mozgalom #donáth anna

Donáth Annát választották meg a Momentum elnökének


Eldőlt, ki lesz Fekete-Győr András utódja.

 

Donáth Anna lesz a Momentum történetének második pártelnöke – tudta meg az Azonnali a liberális párt pártelnöki szavazásának eredményére rálátó forrástól. A párt vezetéséért Donáth mellett Orosz Anna újbudai alpolgármester és a párt elnökségi tagja; illetve Hollai Gábor, a XVI. kerület önkormányzati képviselője is indult.

 

A párt európai parlamenti képviselője információink szerint már meg is köszönte a támogatást a tagoknak kiküldött levélben.

donáth-anna-facebook
Kép forrása: Donáth Anna / Facebook

Indulása bejelentésekor Donáth arról írt: „5 éve vagyok a Momentum aktív tagja, 5 éve az életem leginkább meghatározó része ez a közösség. Elnöki indulásommal arra vállalkozom, hogy felrázzam és összetartsam a Momentum és a kormányváltók közösségét, hogy végre leváltsuk a kormányt 2022-ben.”

 

Terveiről a párt vezetőjeként pedig ezt nyilatkozta:

A Momentum politikusaként és EP-képviselőjeként az elmúlt időben is egy szociálisan érzékeny világképet képviseltem, amelyben egyre nagyobb hangsúlyt kapott az olyan 21. századi kihívásokkal szembeni fellépés, mint a klímaváltozás. Én abban hiszek, hogy a következő évtizedekben a közösségek köré kell újraszerveznünk a társadalmat, hogy a klímakatasztrófa vagy épp az elképesztő mértékben növekvő egyenlőtlenségek ellen eséllyel vehessük fel a küzdelmet. Erős közösségekre, erős közösségi cselekvésre van szükség akár önkormányzati, akár EU-s szinten. Ezt értem progresszív, zöld, szociálisan érzékeny politika alatt, és ezt szeretném képviselni a Momentum élén.

A Momentum elnöki posztja azután vált üressé, hogy Fekete-Győr András, a pártot a kezdetektől, 2017-től fogva vezető elnök elveszítette a bizalmi szavazást, amit azért kért maga ellen, mert miniszterelnök-jelöltként csúnyán leszerepelt az előválasztáson. Később kiderült: Fekete-Győrt a Momentum listájának élére, illetve később a Momentum-frakció élére szánja a párt.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló