2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

Büntetőfékezések, bevágások: rengeteg erőszakos autós van a magyar utakon

2019.11.30. 00:00

Egyre agresszívebben közlekedünk.

 

Az agresszív közlekedés már mindenhol jelen van, derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató online felméréséből az Infostart cikke szerint.

 

A társaság vezérigazgatója, Bartal Tamás az InfoRádiónak elmondta: a megkérdezettek több mint kétharmada (67 százalék) napi szinten találkozik agresszív közlekedéssel, illetve erőszakos autóssal, ami egy megdöbbentően magas szám.

 

Leszűrhető tehát, hogy az erőszakos közlekedés igen nagy probléma a magyar utakon, amit a fiatalok 56 százaléka, a középkorúak 72, míg az idősebb korosztály képviselőinek a 77 százaléka tapasztalja napi szinten – vagyis a korral haladva érzékenyebbek az emberek mások közlekedési stílusára

 

 

– jegyezte meg érdekességként a szakember.

 

A megkérdezettek 99 százaléka a büntetőfékezést tartja a legveszélyesebbnek. Második helyre került a veszélyességi rangsorban 86 százalékkal a bevágás, majd 67 százalékkal a másikra történő rátapadást – azaz a nem megfelelő követési távolságot – említették a válaszadók.

 


Fotó: Shutterstock

 

50 százalék fölött volt a leállósáv indokolatlan használata és az index nélküli közlekedés. Ugyanakkor a megkérdezettek nem feltétlenül tartották veszélyesnek az indokolatlanul lassú haladást, a jobbra tartás figyelmen kívül hagyását, levillogást és ledudálást, illetve a buszsáv elfoglalását.

 

Mint a Infostart írja, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató felméréséből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 64 százaléka szerint a településen kívül és belül egyaránt találkozni erőszakosan közlekedőkkel.

 

További érdekesség – fogalmazott Bartal Tamás –, hogy míg a válaszadók több mint 90 százaléka állította, találkozott agresszióval, ehhez képest magukkal szemben megengedőbbnek tűntek: 50 százalék sem volt az, aki beismerte, hogy így közlekedett volna már, ami némi ellentmondást sejtet.

 

Záróvonal? Leszarom! Index? Minek! - Bemutatjuk a környék egyik legkreténebb autósát (FOTÓK)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló