Alig csökkent az infláció februárban: a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – számolt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez némi javulás a januári 4,7 százalékos inflációhoz képest, de még így is a második legnagyobb áremelkedést mutatja 2012 vége óta.
Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
Az élelmiszerek ára 7 százalékkal nőtt, ezen belül a sertéshúsé 27,3, a párizsié és a kolbászé 21,5, a szalámié, a szárazkolbászé és a sonkáé 11,0, az idényáras élelmiszereké – mint a burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 10,3, a tejé 9,4, a kenyéré 7,6, a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.
A szeszes italokat és dohányárukat egybeszámítja a KSH, ennek a csoportnak az ára átlagosan 7,3 százalékkal lett magasabb. Ezen belül a dohányáruk 11,3 százalékkal drágultak.
A szolgáltatásokért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, a lakbér 9,9, a belföldi üdülés ára pedig 8,3 százalékkal nőtt.
A járműüzemanyagok 7,7 százalékkal drágultak.
2020 első két hónapját összesítve 4,5 százalékos az infláció 2019 január-februárjához képest. A kormány és a parlamenti többség a költségvetés elfogadásakor 2,8 százalékos éves inflációval számolt. A Magyar Nemzeti Bank azonban továbbra sem változtat a rendkívül alacsony forintkamaton, így a pénzromlással párhuzamosan folytatódik a forint gyengülése az euróhoz és más devizákhoz képest.
(Fotó: MTI)