A miniszter döntése szerint újra praktizálhatnak a 65 év feletti orvosok Heves megyében is

A koronavírus-járvány alatt tiltották meg nekik.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat – írja közleményében a tárca, amit az Index szemlézett.
Március közepén - a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel - a miniszter arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók ne találkozzanak személyesen betegekkel. A háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében csökkenteni kellett az orvos-betegtalálkozók számát és így előtérbe került a távkonzultáció.
Május 4-e óta fokozatosan újraindulhattak az egészségügyi ellátások, és a higiénés szabályok fokozott betartása mellett már biztonsággal visszatérhetnek a korábban a sérülékeny csoportba tartozó orvosok, ápolók, nővérek.
Az egészségügy továbbra is számít a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók fegyelmezett együttműködésére és elkötelezett munkájára – olvasható a közleményben.
(Fotók: MTI)
A Magyarországon regisztrált betegek negyede kórházban kapta el a koronavírust
Az elhunytak közül minden második egy egészségügyi intézményben fertőződött meg. A koronavírus-járvány idején Magyarországon a regisztrált fertőzöttek mintegy negyede kórházi fertőzésként kapta el a koronavírust, és a halálesetek csaknem fele is ilyen intézményi fertőzés nyomán következett be - írja az Index.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!