Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Mindenki ügye

A minimál- és az átlagbért keresők helyzete nem javul

Az LMP szerint a kabinet jövő évi költségvetési tervezete a minimál- és az átlagbért keresők helyzetén nem javítana érdemben, a bejelentett adócsökkentéssel a jómódúak, a gazdagok járnak jobban.

Heltai László, az ellenzéki párt gazdaságpolitikai szakszóvivője keddi sajtótájékoztatóján bírálta a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője által ismertetett büdzsé-tervezetet. Mint kifejtette, a személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkentése egy minimálbéres számára – aki mintegy húszezer forinttal keres kevesebbet a létminimumnál – havi ezer forintos többletet jelent, míg egy egymillió forintot kereső államtitkár tízezer forintos plusszal számolhat.

A politikus emlékeztetett pártja törvényjavaslatára, amely azt célozza, hogy a tisztességesen dolgozó emberek is megélhessenek a bérükből. Bírálta azt is, hogy az alapvető élelmiszerek közül csak sertés tőkehús áfáját csökkentené a kabinet, az LMP szerint a gabona- és tejtermékek vagy a zöldség és gyümölcs forgalmi adóját is csökkenteni kellene.

A politikus drasztikus lépéseket sürgetett annak érdekében is, hogy „visszaszedjék a saját holdudvarhoz elfolyatott pénzeket”. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg játékadóból korábban 30-40 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, idén 6,5 milliárd forint várható, vagyis „Andy Vajna és más kaszinótulajdonosok viszik haza azt a pénzt, amit a kórházak adósságának kifizetésére vagy a dolgozó emberek helyzetének javítására lehetne költeni” – fogalmazott Heltai László. 

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!