2024. október 5., Aurél

Mindenki ügye

#sport #téli olimpia #gyorskorcsolya

A magyar csapat megóvja Liu Shaolin Sándor kizárását


Bánhidi Ákos edző-menedzser szerint picit lejtett a hazai pálya a gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjében.

 

A magyar csapat megóvta a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét, amelyben a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, azaz a teljes mezőny végére sorolták a pekingi téli olimpia hétfői napján.

 

Bánhidi Ákos edző-menedzser elmondta, az ilyen óvásoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő

– fogalmazott Bánhidi.

D__AS20220207020
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér – akiknek édesapjuk kínai – csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit. "Már azt sem értettük, hogy a megismételt rajtnál mit keres ott az egyik hazai korcsolyázó" – tette hozzá.

 

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing –, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt. A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

 

Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel ebben a sportágban megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló