Skip to main content
2025. november 09., Vasárnap, Tivadar névnap

2025. okt. 06. Hétfő, 07:49 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

A gyerekbántalmazásokat ki nem vizsgáló de megtorlással élő hatalom ellen tüntettek

Puzsér Róbert és több százan Juhász Péter mellett tüntettek a Kossuth téren

Vasárnap délután a Kossuth téren tartott demonstrációt a Puzsér Róbert nevével fémjelzett Polgári Ellenállás Juhász Péter mellett, akit a Szőlő utcai javítóintézet botrányával összefüggésben pénteken tanúként hallgatott ki az ügyészség. Orbán Viktor ugyan megtorlásról beszélt, Juhásznak azonban hivatalosan nincs köze az ügyhöz.

A rendezvényen felszólalt Látó János is, aki korábban egy videóban beszélt egy állítólagos, ózd környéki gyermekotthonban történt visszaélésről. Az általa elmondott történeteket az utóbbi napokban több helyen összemosták a Szőlő utcai esettel.

Juhász Péter beszédében hangsúlyozta, hogy nem fél, és szerinte a tüntetőknek sem szabad félniük. Elmondása szerint sorra keresik meg áldozatok és gyermekotthonok dolgozói, akik újabb információkról számolnak be. Egy fiatal lány levelét is ismertette, aki állítása szerint a Szőlő utcai intézetben 13 évesen kényszerült volna „szexuális szolgáltatásokra”.

Juhász arra kérte a tömeget, hogy fényekkel jelezzék támogatásukat az áldozatok felé, és ígéretet tett arra, hogy jogi és társadalmi védelmet biztosítanak mindazoknak, akik ki mernek állni.

A politikus élesen bírálta Orbán Viktort:
„Ez a rendszer nem magától épült fel. Orbán Viktor a megalkotója és ura. Ő az, aki kiadja az ukázt, hogy az áldozatokat tiporják, és a pedofil bűnelkövetőket védjék.”

A beszéd végén Juhász arra kérte a „valóban nemzetért aggódó keresztény szavazókat”, hogy nézzenek szembe a lelkiismeretükkel, és ne támogassák a hatalom „erkölcstelen politikáját”. Mint mondta, minden árkot kész lenne betemetni a társadalomban, de „a pedofilok és az őket védők” és a tisztességes emberek közötti szakadékot soha.


Kapcsolódó cikkek

A fideszes többség ismét megakadályozta egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását: az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában a kormánypárti képviselők elutasították azt a kezdeményezést, amelye...
Súlyos állításokkal állt elő Kuslits Gábor, a gyermekvédelmi rendszer egykori vezetője. A Válasz Online-nak adott interjújában korrupcióról, politikai összefonódásokról és rendszerszintű problémákr...

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!