2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#tisza-tó #poroszló #tisza-tavi ökocentrum

Így ünnepli tizedik születésnapját a Tisza-tavi Ökocentrum

Barna Benedek 2022.04.20. 17:42

Szombaton a nyitás évfordulójának apropóján interaktív programokkal, játékokkal várják a látogatókat.

 

Tíz évvel ezelőtt, 2012. április 27-én nyitotta meg kapuit a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón. A jubileumra szervezett programjaikról az I Love Tisza-tó Magazinnak mesélt Kiss János igazgató.

 

"Idén szinte minden, ami nálunk történik, az a jubileum jegyében telik" – hangsúlyozta Kiss János. Elmondta: a 10 éves évfordulóhoz kapcsolódóan már kapott helyet az Ökocentrum konferenciatermében egy új kiállítás, amelyhez a tavalyi Vadászati és Természeti Világkiállításon megjelent installációk hozzájuk került darabjaiból áll, és az ártéri erdőket mutatja be, preparált állatokkal.

 

"Szintén a világkiállításnak köszönhetjük, hogy most ugyanakkora létszámban vannak az óriásakváriumunkban a halak, mint a nyitáskor, hiszen többek közt négy viza is érkezett hozzánk, így jelenleg összesen hatan vannak ezek a hatalmas jószágok" – mesélte az igazgató.

 

 

Egy másik újdonság a konferenciateremben a haltrófea kiállítás helyét egy évre elfoglaló művészeti tárlat: Fazekas Lászlóné Éva – poroszlói, amatőr üvegfestő művész – munkáiból nyílik egy időszaki kiállítás.

 

A látogatókkal ünneplik az évfordulót

 

Kiss János azt is elmondta, hogy a nyitás évfordulóját a látogatóikkal közösen akarják megünnepelni. Ezt az eseményt április 23-ára (szombatra) tervezzik, mivel a születésnapjuk ezúttal hétköznapra esik.

A megszokott zsibongás várható az idén is, interaktív programokkal, játékokkal készülünk, mint például mazsorett bemutatóval, pantomimessel, szerencsekerék játékkal, óriásbuborék csodával, de természetesen a közös tortázás sem marad el.

– részletezte.

ökocentrum10

A nyílt programot követően az évforduló napjára, 27-ére (szerdára) zártkörű ünneplést terveznek, a tulajdonos önkormányzat és az Ökocentrum dolgozóinak részvételével. Kiss János elmondása szerint ezzel szeretnék megköszönni azok munkáját, akik a 10 év sikereiben részt vettek.

 

Új évkönyv, kisfilm, mezítlábas ösvény és minigolfpálya

 

Az igazgató elárulta, hogy a tízéves évforduló kapcsán aktualizálják a régebbi évkönyvüket, és már idén elérhető lesz a legújabb kiadás. Emellett új kisfilmet is szeretnének készíteni, gondolva a visszatérő látogatókra, akik esetleg azért hagyják ki a 3D-s mozit, mert már látta a korábbit. "A Négy évszak a Tisza-tavon című 3D filmet legalább 240 ezren látták az elmúlt 4 évben, mióta ez van műsoron. Itt az ideje, hogy ezen a téren is újítsunk!" – fogalmazott Kiss János.

 

De újabb fejlesztések is várhatók:

Ebben az évben szeretnénk létrehozni egy mezítlábas ösvényt, ahol homokban, kavicsokon, mulcson és különféle anyagokon lehet majd lépdelni. A másik, ami inkább még csak a tervezés kezdeti fázisában van (bár nagyon lelkesek vagyunk ezügyben), az egy minigolfpálya létrehozása a park füves területén, a kalandjátszótér mellett.

– mondta el Kiss János.

 

A minigolf kapcsán kifejtette: 9-10 pályára lehet számítani, és nem profi versenyzőket várnak majd, hanem "mindazokat a hobbi játékosokat, családokat, társaságokat, akik egyszerűen csak szeretnék jól érezni magukat a szabad levegőn és kipróbálnák ügyességüket".

 

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a tervezett felújításokat próbálják majd úgy időzíteni, hogy minél kisebb mértékben korlátozzák a látogatókat, azonban elképzelhető, hogy kisebb területek ideiglenes le lesznek zárva.

 

Az Ökocentrum aktuális programjairól részletesen a honlapjukon és a Facebook-oldalukon lehet tájékozódni.

 

 

(Kép forrása: Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal / Facebook; indexfotó: Oláh Tibor / MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló