2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#maklár #gyár #bosch

Több mint ötvenmilliárd forintos fejlesztésbe kezd a Bosch Makláron

Nagy Donát 2022.06.01. 09:19

A járműiparban csúcstechnológiának számító berendezések érkeznek Heves megyébe.

Több mint ötvenmilliárd forintból fejleszti gyártókapacitását a Robert Bosch Automotive Steering Kft. Makláron – közölte a vállalat az MTI-vel. A hatalmas összegből egy új, 70 ezer négyzetméteres termelési és logisztikai területet alakítanak ki.

A 2023 végéig megvalósuló, 52 milliárd forintos építkezéssel csúcstechnológiájú gyártó- és összeszerelő létesítményeket, szerszámüzleteket, logisztikai raktárakat, és egy integrált szerviz- és irodaközpontot is felhúznak.

maki
Fotó: A maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft. hivatalos Facebook-csoportja

 

A Robert Bosch Automotive Steering Kft. a már működő, Heves megyei egységeiben személygépjárművekbe gyárt kormányműveket, de tehergépjárművek számára kormányoszlopokat és kormánytengelyeket, valamint felújított alkatrészeket is szállít a világ több mint 100 járműgyártójának. A 2003-ban alapított vállalat Egerben hagyományos hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányműveket és tehergépjárművekbe való kormányrendszereket gyárt. A két telephelyről évente több mint 3 millió kormányrendszer és ezek alkatrészei kerülnek ki.

 

"A Makláron gyártott elektromos kormánymű-rendszerek az elektromos és önvezető járművek kulcselemei, ezekre az autóipar átalakulásával egyre nagyobb igény van" – írják. A Robert Bosch Automotive Steering Kft. a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint 2021-ben 505,5 millió euró nettó értékesítési árbevételt ért el, adózott profitja tavaly 4,6 millió euró volt. A cég tavaly átlagos 1050 főnek biztosított munkahelyet.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló