2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#fidesz #hatvan #szabó zsolt #hadházy ákos #rózsaszentmárton #választás 2022 #németh szilárd

Mintha minden rendben lenne: Németh Szilárddal és a gigavadakkal fotózkodott a Fidesz hatvani helytartója

Kovács Dávid 2022.03.22. 14:08

Pedig jókora pácban a környező települések polgármesterei, miután felszámolják az egyik céget, amelyik egy ügyes profilváltás után sorra nyerte a helyi közbeszerzéseket. Most nem tudni, ki fejezi majd be ezeket a projekteket. A helyzetet tovább rontja, hogy közben csúnyán elszálltak az építőipar árai is.

 

"Jövő vasárnap óriási a tét, és ezt a hatvaniak is jól tudják. Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a múlt!"  – üzente hétfőn a Heves megyei 3-as választókerület központjából Németh Szilárd. Az erősen billegőnek nevezett körzetben a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára tolta meg a fideszes Szabó Zsolt szekerét.

 

Sőt, a tradicionális magyar ízek szerelmese Hatvan előtt – a szintén a körzethez tartozó – Rózsaszentmártonban is tiszteletét tette. A hivatalos Facebook-oldalán megjelent posztja szerint egészen odavolt az itteni látogatásáért is. "Rózsaszentmárton az itt élők szerint a legszebb nevű magyar település, amely nyaranta még honvédelmi tábornak is otthont ad. Ritkán találkozom ilyen tenni akarással, ennyire lelkes lakossággal, mint itt" – írta.

 

A látogatás csúcsa azonban egyértelműen az a pillanat lehetett, amikor a két fideszes politikus szorosan összekapaszkodva a hatvani Grassalkovich-kastély előtt fotózkodott. Nehéz szó nélkül elmenni a fénykép hátterében megjelenő két óriási állatfigura, a sétapálcás gímszarvas és az ölbe tett kézzel falat támasztó, pocakos vaddisznó alakja mellett.

 

Megérkeztünk Hatvanba Szabó Zsolt barátom meghívására.

Közzétette: Németh Szilárd – 2022. március 21., hétfő

 

Ezek az állatfigurák ugyan elsősorban az épületben működő vadászati kiállítás látványelemei (a kastélyban működik ugyebár a hatvani Magyar Vadászati Múzeum), de képesek erős többletjelentéssel felruházni a fényképet. A Hatvani Hírlap tavalyi cikke még azt is megjegyezte, hogy mindkét alkotás hulladékból készült az ún. trash art jegyében.

 

Külön pikantériája az ügynek, hogy aznap, amikor a képek megjelentek a világhálón, a 444 éppen arról számolt be, hogy több befejezetlen projektet hátrahagyva felszámolás alá került egy olyan cég – a JRM Produkció Kft. – , amely Szabó körzetében sorra nyerte a közbeszerzéseket.

 

A portál cikke emlékeztet: a figyelem 2020-ban fordult a választókerület TOP-os pályázataira, miután Hadházy Ákos a Korrupcióinfó oldalon rávilágított, hogy van abban valami gyanús, hogy az önkormányzatok EU-beruházásainál 18 településen is ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre.

 

Ezek közül legtöbbször egy papíron turbinagyártással foglalkozó cég, a Moviád-Energy Kft nyert, Szabó körzetében "a verseny nélküli közbeszerzések ezüstérmese" pedig a JRM Produkció Kft. lett, amely 13 közbeszerzésen összessen 669 millió forint értékben húzott be közbeszerzéseket, ebből három alkalommal még ellenfele sem volt, nyolc alkalommal pedig mindössze egy másik céggel kellett versenyeznie.

 

Ahogy a 24.hu egy tavalyi cikkében felhívta rá a figyelmet, a JRM csak 2015 óta foglalkozik építkezéssel, korábban a televíziós műsorszolgáltatás volt a fő profilja, 2016-ban jól meg is büntették őket az MTVA műsorbeszerzéseinek kartellezése miatt. A sztoriról sokat elmond, hogy annak idején az Index ezzel a beszédes címmel számolt be az ügyről: Így nézett volna ki, ha Dumb és Dumber közbeszerzési kartellt szervez.

A települések - kötelező módon - meghívtak ugyan ajánlattételre 5 céget, azonban ezeknek - törvénytelenül - semmilyen építőipari referenciájuk nem volt, többségük semmilyen valódi tevékenységet nem végzett. Többségük budapesti székhelyszolgáltatónál bejegyzett, telephellyel nem rendelkező cég. A meghívott kamucégek többsége be sem adott ajánlatot. A cégek többségét csak ebben a választókörzetben hívták meg ajánlattételre, máshol soha nem keresték

 – írta Hadházy.

 

Újabb izgalmas és egyben fontos részlete a sztorinak, hogy a hatvani körzetben a települések manipulált közbeszerzéseit a Heves Projekt Gazdaságfejlesztő Kft. (hm, jó kis név) intézte, amelyet Szabó Zsolt kifejezetten azért hozott létre – legalábbis Vargáné Csengeri Mónika ludasi polgármester szavai szerint – , hogy a választókerülethez tartozó 36 település ügyei egy kézben legyenek.

Ennél nem lesz egyértelműbb, kívülről bizonyítható esete annak, amikor egy fideszes országgyűlési képviselő aktívan részt vesz egy közbeszerzések elcsalására kialakított hálózat szervezésében

közölte akkor Hadházy, aki a Korrupcióinfón megjelent cikkében egyenesen "a hatvani közbeszerzési kisgömböcként" emlegette Szabót.

 

 

 

Ennél nem lesz egyértelműbb, kívülről bizonyítható esete annak, amikor egy fideszes országgyűlési képviselő aktívan részt vesz egy közbeszerzések elcsalására kialakított hálózat szervezésében. Szabó Zsolt állítólagos külföldi, egy milliárdos számlája ügyében egyébként két éve nyomoznak. A mai korrupcióinfón bemutattam azt a hálózatot, amely a képviselő körzetében az EU pénzek elköltésének szervezett csalásában vesz részt. A hálózat kialakításánál a képviselő is aktívan tevékenykedett. A részletek közül a legbájosabb: a hevesi falvakban azt a JRM Produkció nevű céget bízták meg sorban építési munkákkal, aki korábban a köztévé számára készített műsorokat, de kartellezésért 82 millióra büntette őket a Versenyhivatal 🙂 A másik kulcselem pedig egy önkormányzati jegyzőköny: a polgármester elárulja, hogy a választókerület településein a manipulált közbeszerzéseket intéző Heves Projekt Kft-t a képviselő hozta létre és a falu az ő javaslatára csatlakozott. Részletek itt: http://www.korrupcioinfo.hu/szabozsolt/ A dübörgő propaganda gépezet ezekről (is) tereli el a figyelmet! ‼️Nem kérünk a propagandából, nem kérünk a Nemzeti Manipulációból! Folyamatosan frissülő és bővülő országos térképünk: 👉https://tinyurl.hu/o2tZ/ ️A TITA postacímére továbbra is várjuk az üres íveket: ✉️ Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítvány (TITA), 1401 Budapest, Pf. 152. ️Aki helyben gyűjtést vállal, kérjük, jelentkezzen: 👉kapcsolat@valodikonzultacio.hu ❌ A személyes adatot tartalmazó borítékot és kísérőlevelet nem gyűjtjük, csak az üres kérdőívet! https://www.titalapitvany.hu/adatvedelmi-tajekoztato-valod…/ #Valódikonzultáció #Magyarország #Stoppropaganda #Korrupcióinfo #HadházyÁkos

Közzétette: Hadházy Ákos – 2020. július 2., csütörtök

 

A bátran profilt váltó JRM Produkció tulajdonosa, Rácz Gábor a 444 hétfői cikkében azt állítja: azért indult ellenük felszámolás, mert egy budapesti, Corvin-negyedes építkezésben nem kapták meg a pénzüket, ami miatt ők sem tudtak kifizetni egy másik céget. Arra a kérdésre, hogy mi lesz most az érintett önkormányzatokkal, azt válaszolta: a felszámoló kompetenciája megoldani ezeket a dolgokat. A felszámoló viszont a portál semmilyen megkeresésére sem válaszolt.

A probléma az, hogy az önkormányzatok, illetve a projektbe behúzott polgármesterek csapdába kerültek. A szerződések megkötése (2019-2020 eleje) óta az egekbe repültek az építőipar árai, annyi tartalékuk ezeknek a kis településeknek pedig nincs, hogy a különbözetet ki tudják fizetni. Ugyanakkor határidőre el kellene készülni, hogy az EU ne vonja vissza a támogatást

– húzza alá a portál.

 

A cikkben több érintett település – így Ecséd, Zaránk, Adács, Szűcsi és Tarnaörs – polgármesterei is megszólalnak, a válaszaikból pedig az derül ki, hogy a többésgük tud arról, hogy a JRM felszámolás alatt áll. Többen azt is elismerik, hogy vannak olyan fejlesztések, amelyek még nem fejeződtek be, sok most a kérdőjel.

 

A 444 cikke végül oda fut ki, hogy a megoldás az lehet, hogy a folyamatok végén az állam kifizeti a különbözetet, amit az okozott, hogy "a gyanús körülmények között kiválasztott cég nem végezte el határidőre a munkát, anyagilag fejre állt, és közben elszálltak az építési költségek". Hadházy egyébként még tavaly feljelentést tett a Heves megyei TOP-os pályázatok miatt, az ügy az Európai Csalás Elleni Hivatal érdeklődését is felkeltette, a magyar ügyészség is nyomoz.

 

Közben az MSZP nemrég Szabó Zsolt ügyéről érdeklődött Pintér Sándor belügyminiszternél, akitől azt kérdezték, hogy áll a Heves 3-as körzethez tartozó önkormányzatok uniós beruházásainak ügyében indított nyomozás. A 24.hu szombati cikke szerint Pintér szűkszavúan csak annyit válaszolt: "Tájékoztatom, hogy a tárgyi ügyben nyomozás van folyamatban, amelynek érdekeire való tekintettel további tájékoztatás nem adható." Vagyis a belügyminiszter lényegében semmit sem árul el az eljárásról.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló