Skip to main content
2026. május 22., Péntek, Júlia, Rita névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek/MTI | Környék ügye

Nehéz helyzetűek munkával segítenek a rászorulókon

A Heves megyei Nagytályán is elindult a tavaszi munka a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában. A kezdeményezésben ötvenhárom településen összesen 110 hektárnyi földterületen dolgoznak a rászorulók.

Ebben az évben minden eddiginél több, 53 önkormányzat és civil szervezet kezdte el a tavaszi munkát. A résztvevők vállalták, hogy földjeiken a Syngenta által felajánlott, több millió forint értékű zöldségmagból szakmai felügyelettel élelmiszernövényeket termelnek. A munkába rászorulókat vonnak be, majd a terményeket odaadják nekik és a környéken élő többi hátrányos helyzetű, idős vagy fogyatékkal élő embernek - közölte az egyesület.

A társadalmi célú program főszereplői az elmúlt években főként a hátrányos helyzetű térségekből kerültek ki, idén már az ország 16 megyéjében - Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Zala - vannak résztvevői a hatodik alkalommal elindult Élelmiszerlavinának.

Tavaly több mint 13 ezer emberen segített a program, a résztvevők földjein összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek mintegy ezer ember aktív bevonásával. Az Élelmiszerlavina történetében eddig 100 ezer ember kapott kézzelfogható segítséget.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!