2024. április 16., Csongor

Környék ügye

#rendőrség #zöldfül #környezetszennyezés #mátrai erőmű

Mégis lesz nyomozás a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezés miatt

Nagy Donát 2021.05.29. 14:01

Korábban úgy tűnt, semmi sem fog történni az ügyben.

Kocsis-Cake Olivio párbeszédes politikus még 2019 novemberében, az akkor még Mészáros Lőrinc tulajdonában levő, ám azóta állam által visszavásárolt Mátrai Erőmű területén belül történt környezetkárosítás és más bűncselekmények miatt tett feljelentést. Akkor az erőmű területén környezetszennyezés gyanúja vetődött fel, így bűzről, légszennyezésről és az Őzse-völgyi víztározó szennyezéséről érkeztek beszámolók, nem egy településről.

matrai
Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

 


Pár hete még úgy tájékoztattak, hogy megszüntetik az eljárást a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, így úgy tűnt, Mészáros Lőrinc megint megússza, azonban a Gyöngyösi Járási Ügyészség hatályon kívül helyezte a megszüntető javaslatot, a nyomozást folytatják. Mint kiderült, a korábban kirendelt munkavédelmi szakértő – aki azt állapította meg, hogy nem történt sem veszélyt előidéző cselekmény, sem mulasztás – nem vizsgálta ki rendesen a szálakat, szakvéleményét nem megalapozottan készítette, mivel nem ismerte a többi, például orvosi vagy környezetvédelmi szakértő véleményét

– írja a politikus a Facebook-oldalán, majd hozzéteszi:

Az esetben egyébként több dolgozó tüneti kezelésre szorult, de olyanok is voltak, akik tartós betegségük mellett lettek rosszul a szennyezés során. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Mészáros Lőrinc Mátrai Erőműve megkopasztottan, méregdrágán visszakerült az államhoz, de egy valami biztos: a felelősséget vállalni kell, legkésőbb pedig 2022-ben számolnia kell ezzel.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló