2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Cégtemetésből jeles: a gyöngyösi Fidesz polgármesterjelöltje féltucat kényszertörölt céget vezetett

2019.11.30. 00:00

Eddig csak egy céget ismerhetett meg a nyilvánosság, ami miatt a Szerencsekerék volt műsorvezetőjét eltiltották a cégvezetéstől. Most találtunk még jó párat, amelyek ellen tartozások miatt indultak végrehajtások.

 

Nemrég az Egri Ügyek is beszámolt róla, hogy a Szerencsekerék egykori műsorvezetőjét, Klausmann Viktort indítja a Fidesz helyi szervezete polgármester-jelöltként Gyöngyösön. Csakhogy politikusi debütálása után Klausmann elfelejtett beszámolni róla, hogy 2015 októberétől öt éven keresztül, tehát 2020 októberéig a cégvezetéstől jogerősen el van tiltva. Ugyanis a kormánypárt üdvöskéje az ügyvezetője és tulajdonosa volt a Magyar Sportakadémia Kft-nek, amikor 2012-ben az ÉMÁSZ, tehát egy áramszolgáltató cég lefoglaltatta a céges tulajdonrészt (vélhetően tartozás miatt). Aztán 2015 elején a NAV kezdeményezésére kényszertörlési eljárás alá került a cég, októberben pedig a bíróság ki is mondta a cég kényszertörlését.

 

Nos, ezek után Klausmann részben bűnbánó közleményt küldött szét a sajtónak, amelyben többek között ezt írta: "2015-ben, egyik vállalkozásunk nehéz pénzügyi helyzetbe került. Az elindult rendezési eljárásban részt vettünk, viszont a jogi szakértők

szerint is egy érthetetlenül szigorú határozatot kaptunk. Az eltiltás akkoriban automatizmus volt, a vezető személyes felelősségét nem vizsgálta az eljárás. (...) Nekem és a vezetésemmel működő szervezeteknek semmilyen tartozása senki felé nincs. Nem voltam soha büntetett, nem szereplek adóslistán, közügyektől eltiltás alatt sem állok, nem álltam." - írta akkor a gyöngyös polgármesterjelölt.

 

 

Azonban az Egri Ügyek birtokába került, hivatalos cégjegyzéki dokumentumok szerint Klausmannak nem csupán egy, hanem öt olyan céghez volt köze, amelyek ellen tartozások miatt végrehajtás indult, illetve végül kényszertörölték őket vagy kényszertörlés alatt állnak:

 

- Media Mind Kommunikáció Kft: Klausmann Viktor a cég ügyvezetője volt 2009-2016 között. A cég adószámát felfüggesztették 2011-ben. A NAV végrehajtást kezdeményezett ellene 2013-ban, 2016-ban adószámát törölték.

 

- Klausmann Consulting Kft.: Klausmann Viktor a cég ügyvezetője volt 2004-2009 között. A cég ellen NAV végrehajtás indult 2007-ben, az adószámot 2008-ban függesztették fel. Vagyoni részesedés lefoglalása történt 2008-ban. Klausmann a cégben jelentős befolyással rendelkezett (2004-2005 között), 2009-ig volt tagja a gnek.

 

- Clever Communication Kft.: Klausmann 2007-2012 között ügyvezető. 2011-ben végrehajtás rendeltek el a cég ellen, köztük a NAV is. A cég később elérhetetlenné vált, 2016-ban kényszertörölték. 

 

- SPORT Future Kft.: Klausmann ügyvezető 2018. február 22-ig, 2019 augusztus 30-ig tulajdonos is. Három alkalommal is indult bírósági végrehajtás a cég ellen.

 

- NEVERMIND COMMUNICATION Kft.: jelenleg kényszertörlés alatt áll a cég. Klausmann 2012 november 14-ig a cég ügyvezetője. NAV végrehajtás indult 2013-ban a cég ellen. 

 

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Klausmann-nak korábban több vállalkozása is került már "nehéz pénzügyi helyzetbe". Ebből az von le következtetést, aki akar, viszont elgondolkodtató, hogy a gyöngyösi Fidesz jelöltje ezeket a tényeket elfelejtette közölni a nyilvánossággal...

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló