2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#hatvan #korlátozások #mise

Zsúfolásig megtelt hatvani templomban miséztek, a helyieket erősen megosztotta az eset

2021.04.13. 15:24

Nem mindenki nézte jó szemmel.

Zsúfolásig megtelt a hatvani Szent Adalbert-templom Koza József prépost mai búcsúmiséjére – számolt be vasárnap a Facebook-oldalán a Hatvanonline.

 

Az atyát külön köszöntötte Horváth Richárd polgármester és a térség országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt is, aki a tudósítás szerint így méltatta: "Az elmúlt 16 év, a templom, a parókia rendbe tétele az ő munkáját dicséri. Fáradhatatlan volt, szívvel-lélekkel szolgált, amiért hálásak vagyunk."

 

Ugyanakkor – mint azt a Telex kiszúrta –, a búcsúmise felkavarta a helyi közvéleményt: a Facebook-bejegyzés alatt már sokkal vegyesebbek a kommentek, többen is járványügyi szempontból veszélyesnek gondolják az elemi távolságtartási szabályokat is felrúgó eseményt.

Van, aki azért gurul be, mert szerinte így a hívek majd másokat is veszélyeztethetnek, más azt sérelmezi, hogy ő bezzeg nem állhat oda a pálya szélére, hogy megnézze a fia focimeccsét.

Zsúfolásig megtelt a hatvani Szent Adalbert-templom Koza József prépost mai búcsúmiséjére. A szertartáson jelen volt...

Közzétette: HATVANONLINE – 2021. április 11., vasárnap

 

A Telex cikke arra hívja fel a figyelmet, hogy a mise most valóban egyfajta "szabályozási szürkezónának" tűnik.

 

A korábbi korlátozások feloldásokról szóló kormányrendelet értelmében április 7-től az üzletek, köztük a március 8-a óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. Átlagosan 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletben. A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászok, kozmetikák és más szolgáltatók

 

A mise ugyanakkor nem szolgáltatásként, főleg nem „üzletként” határozható meg, így nem vonatkozik a templomokra a négyzetméterenkénti szabály. A nyilvános istentiszteletek ugyan csak a hatósági korlátozásokkal összhangban végezhetők, ajánlott a fertőtlenítő, a maszk és a távolságtartás, de az üzletekkel ellentétben a templomok működtetőit nem büntetik a hatóságok a zsúfoltság esetén.

 

Aki azonban óvatos, az nem vét az egyházi szabályok ellen, ugyanis a megyés püspökök egységesen felmentést adtak a misék látogatási kötelezettségéről, így aki kívánja online módon tud istentiszteleteket hallgatni.

 

(Indexfotó: Hatvanonline Facebook-oldala)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló