2021. október 27., Szabina

Környék ügye

#zöldfül #műanyag #tisza #hulladék #újrahasznosítás #pet kupa #szemétszedés

Forrástól torkolatig végighajózza a Tiszát a Pet Kupa expedíciója

Barna Benedek 2021.10.07. 18:21

Október közepéin ér véget az út, amelynek egyik célja, hogy pontosabban feltérképezzék az ukrán, szerb szeméthelyzetet a folyó mentén.

 

A PET KUPA Tiszta víz, boldog Tisza projekt záró expedíciójaként szemétszedő hajó járja végig a Tiszát a forrástól a torkolatig. A hajón utazó Ivánfi Csanád munkáját önkéntesek is segítik a településeken, ahol megáll. Hét elején Szeged kötött ki, az útjának erről a megállójáról a delmagyar.hu készített riportot.

Az expedíció célja, hogy inspirációt szerezzünk és adjunk, jobban megismerjük a folyó mentén élőket. Beszélgetünk horgászokkal, kérdőívezünk, palackpostákat dobok be, legutóbb Csongrádnál – ennek az a célja, hogy kiderüljön, milyen gyorsan halad a palack a folyón. A vízisportokra, vízitúrázásra is fel akarjuk hívni a figyelmet, mert nagyon jó kikapcsolódás és természetközeli élmény

– foglalta össze Ivánfi Csanád.

 

Július közepén indult a Fekete-Tisza forrásától, de eljutott a Fehér-Tisza forrásvidékére is. Mint felidézte: az előbbi jobban kiépített, és már a forrásnál megjelenik a turisták szemete. "Az első 40-50 kilométeren végig tele van mindkét part zacskókkal, palackokkal. Körösmezőn működik az egyetlen hulladékudvar a vidéken, amit mi is támogatunk" – mesélt Csanád az út eddigi tapasztalatairól.

 

Az expedíció célja az is, hogy pontosabban feltérképezzék az ukrán, szerb szeméthelyzetet a folyó mentén. Elmondta: a Tisza kárpátaljai vízgyűjtő területén szinte egyáltalán nincs kommunális szemétszállítás, Rahónál, ahol hatalmas szeméttelep üzemel, elvitte a folyó a gátat. A magyar szakasz szeméttérképe szinte teljesen elkészült korábban, a Tiszta Tisza Térkép az interneten is megtalálható. Tervezik, hogy a szerb folyószakaszon is többször kiszállnak majd segítőkkel a partra, feltárni a helyzetet.

 

Istvánfi Csanád Körösmező fölött szállt raftingcsónakba, és Tiszabecsnél csatlakozott be az expedíció a IX. Felső-Tiszai Pet Kupába. A szemétszedő hajó, amivel tovább indult, már a Bodrogon is többször teljesített, a szervezet saját fejlesztése: elöl és kétoldalt leengedhető kosarakat szereltek rá, vezetni magas emelvényről lehet, ahonnan rálátni az összes eszközre. Csápokkal terelik a szemetet, a kosarakkal beemelik a hajóba, ahol rögtön szelektálják is a hulladékot. A fedélzeten egy bicikli is helyet kapott, ami jó szolgálatot tesz, ha kikötésnél messze van a folyótól a település.

 

Az expedíció Újvidéken ér véget, a tervek szerint október 15. körül. Útvonalát a PET Kupa honlapján lehet követni, kalandjairól videókban is beszámol a Facebookon:

 

 

A kifogott szemétnek a 60 százalékát már újra tudják hasznosítani: készül többek közöttcserép, vonalzó és toll is a hulladékból, de korábban csináltak már újrahasznosított műanyagból halászladikot is. A szerb szakaszon, Magyarkanizsán bemutatót is tartanak a műanyag műhely működéséből, ahol az érdeklődők maguk is kipróbálhatják, hogyan készül kupakokból új holmi.

(Indexkép forrása: PET Kupa / Facebook)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló