2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#vonat #felújítás #felsőtárkány #kisvasút

Kívül-belül megszépül és új végállomást kap a felsőtárkányi kisvonat (VIDEÓ)

2021.03.02. 11:57

A síneket is felújítják jövő tavaszra.

Idén tavasztól nem üzemel a a felsőtárkányi kisvasút, ugyanis elkezdődik a felújítása. Mint a TV Eger riportjában elhangzik: a több mint száz éves felsőtárkányi erdei kisvasúton évente nagyjából harmincezren utaznak, ezért vált szükségessé a rekonstrukciója. Kovács László, az Egererdő Zrt. vasútüzem vezetője a tévének nyilatkozva elmondta, nemcsak esztétikailag újul meg a kisvonat, hanem egyúttal biztonságosabb is lesz.

 

Amellett pedig, hogy a kocsik kívül-belül megszépülnek és visszakapják eredeti állapotukat, a belső szerkezetüket és az ablakokat is lecserélik, két mozdonyt hibrid meghajtásúvá alakítanak át. A járműveket olyan motorral szeretnék ellátni, melynek a károsanyag-kibocsátása és a zajszintje a mai kor előírásának megfelel, így környezetbaráttá válhatnak.

 

A pálya 5 kilométeres szakasza is megújul, és új végállomása lesz a vonatnak: a tervek szerint a felsőtárkányi tónál széllhatnak majd fel és le az utasok. A munkálatok közel félmilliárd forintból valósulnak meg, és várhatóan 2022 tavaszán már az új pályán vonatozhatunk.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló