2024. április 19., Emma

Környék ügye

Ezer zsák összeszedett szemétnél jár a Tisza-tó környezetvédő hőse, aki ingyen, főállásban takarít

EÜ/Index 2019.11.30. 00:00

Párdy Bence idén júliusban költözött a tóhoz és kezdte meg küldetését.

 

Vasárnap érte el az 1000 zsák szemetet az egykor pincérként dolgozó Párdy Bence, aki a I. Tisza-tavi PET Kupa - egy önkéntes szemétszedést népszerűsítő verseny - után felmondott a munkahelyén, egy étteremben, és július elsején költözött le a tóra, hogy folytassa a szemétszedést - írta az Index

 

Párdy Bence elmondta, eddig sátorban, majd egy lakókocsiban lakott a tiszafüredi kempingben, de hidegre fordult az idő, úgyhogy most egy baráti felajánlásnak köszönhetően Abádszalókon egy apartmanba költözik, "három és fél hónap után jó lesz már házban lakni", mondta nevetve.

 

A hideg azonban nem tántorítja el a szemétszedéstől, a befolyt támogatásokból tudja folytatni még egy darabig, legalább november végéig biztosan ott szeretne maradni a tónál.

 

 

A több megyét, köztük Heves megyét határoló Tisza-tó döbbenetes mértékű hulladékszennyezettségéről nyáron számoltunk be. Kiskörén, a duzzasztógátnál szinte apokaliptikus látványt nyújtó szeméthegy torlódott fel júniusban (a fenti képen az akkori helyzet). Az idén nyári PET Kupán, ahol Párdy Bence is indult, a résztvevők közel három tonna hulladékot szedtek össze három nap alatt a tóban és környékén.

 

(Fotók: ilovetiszato.hu, Párdy Bence Facebook-oldala)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló