2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#közlekedési baleset #bíróság #sérülés #gondatlanság

Arckoponya- és szegycsonttörés – Súlyos sérüléseket okoztak a gondatlan Heves megyei sofőrök

Székely Zoárd 2021.08.05. 09:47

Figyeljünk az utakon!

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség az ellen a 63 éves nő ellen, aki 2020 őszén, a kora délutáni órákban Gyöngyösön egy forgalmas útkereszteződésben balra kívánt bekanyarodni, mely során – a kihelyezett kötelező elsőbbségadás jelzőtábla ellenére - nem adott elsőbbséget a neki jobbról a védett úton érkező másik járműnek, így az autók összeütköztek.

A balesetben a vétlen sofőr nyolc napon túl gyógyuló szegycsonttörést szenvedett el.

Ugyanezen bűncselekmény miatt történt egy másik vádemelés is, mely szerint egy idős lőrinci férfi 2020. július 17.-én a reggeli órákban a 21. számú főút Lőrinci felé vezető lehajtójáról haladt és balra kívánt bekanyarodni a lakóhelye szerinti település irányába, amikor az útkereszteződésben az oda kihelyezett jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a Heréd irányába közlekedő másik jármű részére.

 

A sértett vészfékezése ellenére az autók összeütköztek, mely során a sértett súlyos sérülést, szegycsonttörést szenvedett.

 

Az ügyészség mindkét vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság pénzbüntetést szabjon ki a figyelmetlen autóvezetőkkel szemben, továbbá azt is indítványozta, hogy a vádlottakat a bíróság tiltsa el a közúti járművezetéstől.

 

A központi járási ügyészség szintén közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a 30 éves férfi ellen, aki 2020 februárjában, a kora esti órákban Egerből tartott Felsőtárkány felé egy olyan járművel, melynek a futómű- és kormányberendezése hibás volt, így az autó eleje rángatott, annak nyomtartási és kormányzási nehézségei voltak.

 

Ennek ellenére a vádlott lakott területen belül a megengedett sebesség közel kétszeresével haladt, amikor az úttestről letért, melyet ellenkormányzással próbált sikertelenül korrigálni, végül a közeli vízelvezető árok töltésének csapódott.

A balesetben a férfi mellett utazó nő súlyos sérülést, arckoponyatörést szenvedett.

Utóbbi esetben az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetések kiszabását indítványozta a járásbírósághoz benyújtott vádiratában.

 

 

Címlapfotónk illusztráció. Forrás: iStock

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló