2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#recsk #nemzetközi eucharisztikus kongresszus #ferenc pápa #kórus #mátrai visszhangok vegyeskar

A recski vegyeskar is fellép Ferenc pápa magyarországi látogatásakor

Barna Benedek 2021.08.05. 17:05

A zárómisén együtt énekelhetnek többek között a Magyar Operaház nyolcvantagú kórusával.

 

Megtisztelő felkérést kapott a Mátrai Visszhangok Vegyeskar. Ők is részt vesznek szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amikor Ferenc pápa zárómisét tart a Hősök terén – számolt be a heol.hu.

 

A lapnak a Mátrai Visszhangok Közhasznú Egyesület elnöke, Nagy Józsefné úgy nyilatkozott: valóban nagy öröm a felkérés, ugyanakkor hatalmas kihívást és sok munkát jelent a tagságnak. A járvány miatt ugyanis sokáig elmaradtak a próbák, így erre az illusztris alkalomra rengeteget kell készülni. Hetente két alkalommal, három-három órás próbát tartanak, és számos új zeneművet is meg kell tanulniuk.

 

Nagy Józsefné azt is elmondta, hogy a színpadon együtt énekelhetnek a Magyar Operaház nyolcvantagú kórusával, valamint számos profi előadóművésszel, együttessel. A rangos rendezvényt egyébként már előre nagy erőkkel, s óvintézkedésekkel biztosítják, és a fellépők is csak a szigorúan védett zónában tartózkodhatnak majd.

kórus2
A Mátrai Visszhangok Vegyeskar (Kép forrása: Horváth László Facebook-oldala)
Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló