Skip to main content
2026. május 22., Péntek, Júlia, Rita névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Riasztó

A veszélyhelyzet kihirdetése óta Heves megyében is látványosan csökkent a bűncselekmények száma

A koronavírus-járvány pozitív hatása.

A Menedzsment Fórum arra hívta fel a figyelmet, hogy ha átböngésszük a rendőrségi statisztikákat, akkor azt találjuk, hogy a bűncselekmények száma komoly mértékben csökkent az elmúlt hetekben. A rendőrség honlapján térképeken lehet lekérdezni az elmúlt 30, illetve 60 nap adatait a különböző bűncselekményekre szűrve, és ezekből egyértelműen megállapítható, hogy a koronavírus hatására jóval kevesebb lett az esetszám a veszélyhelyzet előtti hetekhez képest.

Ha az összes bűncselekményt nézzük – ideértve egyebek mellett a lopásokat, rablásokat, gépjárművek feltörését – akkor azt kapjuk, hogy míg február 3. és március 3. között összesen 13.948 eset került be a rendőrség nyilvántartásába, addig március 4. és április 3. között (ennél frissebb adat nincs) 9.808. Ez 42 százalékos visszaesés, pedig – emlékeztet az mfor.hu – egy olyan időszakról van szó, amikor a jó idő beáltával hagyományosan gazdagabb terep nyílik a bűncselekmények elkövetésére, mivel többen hagyják el a lakásukat: elutaznak vidékre a hétvégéken, vagy beutaznak a városban szórakozni.

Fotó: police.hu

Budapesten még meredekebb, 44 százalékos az esetszám zuhanása. A lopások, betörések és autófeltörések száma egyaránt visszaesett a fővárosban március és április eleje között, és hasonló tendencia rajzolódik ki a Dunántúlon, illetve a Dunától keletre fekvő országrészeken is.

Ha megnézzük Heves megye rendőrségi statisztikáit, akkor azt láthatjuk hogy szűkebb hazánkban március eleje és április eleje között 100 ezer lakosra 84 bűncselekmény jutott, ami az előző havi 138-as esetszámnál 39 százalékkal kevesebb, tehát itt is az egész országban tapasztalthoz hasonló volt a csökkenés mértéke. Lopásokból ugyanebben az időszakban 13 jutott 100 ezer lakosra, ami 41 százalékos visszaesés a korábbi 22-höz képest, a 100 ezer főre jutó betörések száma pedig kevesebb mint a felére, 7-ről 3-ra csökkent.

Az mfor.hu rámutat, hogy természetesen nem minden bűncselekmény esetében következett be számottevő visszaesés, és feltételezhető, hogy például a közterületi szabálysértések kategóriában érdemi emelkedést mutathat ki a rendőrség, tekintettel a veszélyhelyzeti szabályok megsértése miatt indult eljárásokra.

Lazul a fegyelem? Közel 700 esetben szegték meg a kijárási korlátozásokat Heves megyében

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!