2024. október 4., Ferenc

Vélemény

#mutyi #településrendezési szerződés

A Településrendezési szerződés a mutyizás melegágya? V. rész

Punyi Imre 2024.06.17. 12:23

„Településrendezési szerződés megkötése nem indokolt.”

 

A Vélemények rovatban a szerkesztőség véleményétől eltérő írásokat is közreadunk, azonban azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Természetesen szívesen várjuk a válaszreakciókat, amelyeket közre is adunk.

„Településrendezési szerződés megkötése nem indokolt.”

 

Ez a mondat gyakran fordult elő a 2024.02.22-i közgyűlés 10. napirendi előterjesztésében, konkrétan 19 darab egyedi kérelemből  8 esetben. Ez a napirend önmagában botrányosra sikeredett; polgármester Eger Alapokmányát meghekkelve, közgyűléssel hozatott döntést az Urbanisztikai, Klíma- és Környezetvédelmi Bizottság (továbbiakban Bizottság) jogkörét elvonva. A napirend mindössze 45 másodpercig tartott szavazással együtt.

 

Első részben azt meséltük el, hogyan kellene történnie a helyi építési szabályok módosításának a településrendezési szerződés (továbbiakban TSZ) megkötését követően. Egy balul sikerült ügyön keresztül bemutattuk, hogy bizony komoly közösségi célú fejlesztések is elérhetőek lennének az ingatlanfejlesztés során. Sajnos nem ez az általános eljárás, mint inkább az „ingyen” adott kedvezmények rendszere, amiből vajmi keveset hasznosít a közösség.

 

Második részben Eger egyik nagyvállalkozójának létesítendő tésztagyárának esete került bemutatásra, kis kitérővel a hazánkat is eluraló vendégmunkások alkalmazásának gyakorlatára.

 

Harmadik részben egy önkormányzati képviselő (polgármesterjelölt) családi ingatlanbizniszének menedzseléséről rántottuk le a leplet.

 

Negyedik részben egy egyországos NER-lovag villaépítési szándékának esetét mutattuk be az egri önkormányzatisággal.

 

A mai záró epizódban nagy finálét ne várjon kedves olvasó, mert jogászkodni fogunk. Mindenkinek az életét a jogszabályok szorítják keretekbe, egyértelműsítve mit szabad megtenni, és hogyan, illetve hogy mit nem, és ha mégis szabályt szeg valaki, akkor milyen következményekre számíthat. Egyszerűen így lehet a jogállam működését körülírni. Sokan gondolják, hogy hazánk nem jogállam. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jogszabályok, hanem azt, hogy azt nem tartják be, tartatják be mindenkivel.

 

A mi esetünkben Eger MJV Alapokmánya 5.melléklete 3. pontja sorolja, mely esetben dönt Közgyűlés helyett, annak átruházott jogkörében a VUKK Bizottság.

Például dönt:

3.10     a településrendezési szerződés megkötéséhez szükséges telepítési tanulmánytervről.

3.11     a külső kérelemre induló szabályozási tervmódosítások indokoltságáról.

3.14     Dönt a településrendezési eszközök készítése, és módosítása kapcsán lefolytatott véleményezési szakasz során beérkezett vélemények elfogadásáról vagy el nem fogadásáról, és a véleményezési szakasz lezárásáról, valamint a beérkezett államigazgatási vélemények és a módosítás jellegének jelentősége alapján a környezeti vizsgálat lefolytatásának szükségességéről.

Azért csak ezt a három esetet emeltem ki, mert az ominózus 10. napirend kapcsán ezeknek van jelentősége.

 

A Bizottság szakértő tagjaként feladatomnak tekintettem, hogy a készülő településtervet a lehető legmélyebben megismerjem, és igyekezzek javaslataimmal a bizottsági tagtársak döntését elősegíteni a közérdeket maximálisan szolgálva, a jogszerűség keretein belül. 2023. októberében jutottam el odáig, hogy átfogó képet kapjak a településtervről, és tegyek javaslatokat, észrevételeket. Jeleztem, többek között, hogy a településterv tervezetben szereplő részterületi módosítások zömét a településrendezési szerződés szerinti eljárással kellene kezelni. Ismétlem, októberben volt mindez.

 

Választ nem kaptam, de jelezték, hogy a felvetéseimet partneri véleményként fogják kezelni, így legközelebb januárban találkoztam a TSZ megkötésére vonatkozó felvetésemmel a partnerségi véleményekre adott tervezői válaszokban, idézem:

A többi terület (és a fent említett területek többsége) kapcsán igényként került megfogalmazásra a 24/2022. (IX.30.) sz. rendelet szerinti eljárás lefolytatása, ez azonban technikai kérdés, a terv tartalmát közvetlenül nem érinti.

Az itt említett 24/2022. (IX.30.) sz. rendelet az, ami a TSZ alkalmazásának szabályait rögzíti, s ez az a rendelet, amit a településterv kapcsán minduntalan bagatellizált Hivatal, végeredményében súlyos összegeket kiengedve a város fejlesztési forrásai közül.

 

„Településrendezési szerződés megkötése nem indokolt.”

 

Önmagában ez a mondat abszurd, tekintve a Rendelet 4. §(1) bekezdés azt mondja ki, hogy  településrendezési szerződés kötése szükséges az Önkormányzat és az Érdekelt között. Ezt nem lehet közgyűlési határozattal felülírni.

 

Mindezek alapján Jánosi Zoltán segítségét igénybe véve a törvényességi felülvizsgálati eljárás lefolytatását kérelmeztük az erre hivatott Kormányhivatalnál.

Észrevételeinket, kifogásainkat a közgyűlési eljárást illetően 5 pontba szedtük. A teljes levél ismertetésétől eltekintünk, ellenben a Kormányhivatal levelét alaposabban kielemezzük, mert roppant tanulságos a magyar közigazgatási jogrendszer állapotát illetően. Az érdemi válasz a következő:

„A Közgyűlés Urbanisztikai, Klíma-és Környezetvédelmi Bizottsága az Eger MJV Településterve partnerségi egyeztetésének lezárása kapcsán hozott 10/2024 (II.12.) határozatában a bizottsági döntést igénylő partnerségi vélemények közül nem támogatta az ott megjelölt számú kérelmek Településtervbe való befogadását. Az elutasítás indokolása az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30/A §-ára és a településrendezési szerződésről, az útépítési és közművesítési hozzájárulásról, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló 24/2022 (IX.30.) önkormányzati rendeletre (továbbiakban: Rendelet) történő utalás volt, amely jogszabályok a településrendezési szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak.

A településrendezési szerződés kötésének kérdésében viszont már nem a bizottság, hanem a Közgyűlés jogosult dönteni. Ennek okán történt – 14 igen szavazattal – az 54/2024 (II.22.) közgyűlési határozat meghozatala.

(…)

A Rendelet 3-4. §-a – figyelemmel a 2. § (2) bekezdésére - a jóváhagyott, hatályban lévő településrendezési eszközök módosítására vonatkozik. A szóban forgó közgyűlési és bizottsági döntések egy még el nem fogadott, jóvá nem hagyott, teljesen új Településtervvel kapcsolatosak. Egy ilyen dokumentum esetében a Rendelet (még) nem alkalmazandó.”

Nem túl elmélyült jogi érvelés, de ettől függetlenül még akár helytálló is lehetne, de nem az.

 

Az idézett első bekezdés gyakorlatilag rögzíti a tényállást.

 

Majd a második bekezdésben rögzíti, amit senki nem vitatott, hogy a TSZ-ről a Közgyűlés dönt. Azonban ez a döntés kétféle lehet tartalmilag; KGY jóváhagyja a TSZ-t, vagy nem hagyja jóvá. Utóbbi eset viszont azt jelenti, hogy az ingatlanfejlesztéshez sem járul hozzá. Olyan opció nem lehet, hogy nincs TSZ-t, de mehet az ingatlanfejlesztés.

10. § (5) Az Önkormányzat a jóváhagyott településrendezési szerződések alapján (...) egy elkülönített, a mindenkori éves költségvetésében nevesített pénzalapot képez, amelyből közvetlenül végzi (...) az infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó beruházásait (ideértve az előkészítés-, tervezés- és a lebonyolítás költségeit is), vagy az előző célok megvalósítása érdekében benyújtott pályázatokhoz szükséges saját erőt biztosíthatja.

Értik már kedves olvasók, mit történt 2024.február 22-én a 10.napirend 45 másodperces, érdemi tárgyalást mellőző döntésekor, és miért van a címbeli kérdés feltéve? https://youtu.be/1oR1eUxCd-Y?t=6810

 

 

Látják már kik és milyen körülmények között hoznak jogszabályba ütköző döntéseket, és mindehhez a felügyeletükkel megbízott szervek is asszisztálnak?

 

Lássuk tehát a településterv pénzügyi mérlegét:

Tervezési díj, mely közpénzből fizetendő: ~50 millió forint +ÁFA

Tervezési díj, melyet kérelmezők fizetnek: 0, azaz nulla forint.

Településfejlesztés, melyet kérelmezők fizetnek: 0, azaz nulla forint.

„Településrendezési szerződés megkötése nem indokolt.”

 

Ezt a mondatot, kedves egri polgártársaim, jól jegyezzék meg, ez a szimbóluma annak, miként lehet településfejlesztésre való összegeket magánzsebekben hagyni.

 

Végezetül fogadják meg a legnagyobb átverőművész tanácsát:

 

„NE FIGYELJENEK ODA ARRA, AMIT MONDOK,

EGYETLEN DOLOGRA FIGYELJENEK, AMIT CSINÁLOK!”

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló