2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#eger #múltidéző #busz

Tudja, merre járt Eger első buszjárata és mennyibe került rá egy jegy?

2019.11.30. 00:00

Forintot még nem fogadtak el és bárhol meg lehetett állítani a sofőrt.

 

Nem telt el még száz év az első, menetrendszerű helyi buszjárat indítása óta Egerben - derült ki a Magyarjarmu.hu cikkéből, amely az alábbi képet közölte a járat indulásáról tájékoztató hirdetésről. Akkoriban még nem volt az állam vagy az önkormányzat törvényben rögzített közfeladata volt a tömegközlekedés működtetése, hanem többnyire magánvállalkozók működtették azt.

 

 

 

A plakát szerint az első egri buszjárat indítására Veres Gusztáv kapott engedélyt 1926-ban, a busz első útjára pedig 1926. július 1-jén került sor. A Magyarjarmu.hu cikke szerint Veres egy 14 személyes járművel kezdte meg az üzemet, vélhetően egy Forddal. Az útvonal a vasútállomástól a felnémeti vámházig tartott. Az 1930-as években a vállalkozó bővítette flottáját egy Rába és egy Berliet típusú busszal is. Veres kirándulásokat is vállalt, a buszait pedig bárhol meg lehetett állítani, ha valahol valaki fuvarra vágyott. A járatokat 1943-ig működtették, vagyis a második világháború szólt közbe.

 

Mint látható, 1926-ban még koronában adták meg a buszjegyek árát, ráadásul 1926-ban már durva infláció volt Magyarországon (1927-ben váltottunk pengőre), így nehéz utólag kiszámolni, pontosan mennyit értek akkoriban ezek az összegek, az akkori bérszínvonalhoz képest.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló