Szépasszony Völgy Weekend lesz a hétvégén

Az eddigi szüreti felvonulást, szüreti programokat kívánják felváltani az új, szeptember végi rendezvénnyel. Hagyományt akarnak teremteni, igaz egy másik ki is múlt ezzel egy időben.
A háromnapos rendezvény fő eseményei a Szépasszony-völgyben lesznek. Pénteken a Nemzetek Konyhája rendezvényt tekinthetik meg a völgybe kilátogatók. Az egyes nemzetek konyháját különböző pincéknél lehet megkóstolni. Az amúgy ingyenesen bejárható völgyben (most nem kerül lezárásra, mint egy korábbi rendezvény során) a pincéknél kell fizetni a fogyasztás után.
Aznap este fő attrakciójaként a szabadtéri színpadon Kasza Tibi élőkoncertet hallgathatják-nézhetik meg az arra kíváncsiaknak, illetve azoknak, akik emiatt az 1490 forintos elővételi v 1990 forintos helyszínen vásárolt jegyekkel rendelkeznek. Korábban írást közöltünk a „Tiszta élvezet” programról illetve arról, hogy az új rendezvény miatt el fog maradni. Ennek a programnak a fő fellépője Szabó Balázs Bandája lett volna. A két rendezvényt egy időben nem lehet megtartani, a KULTURMA vezetője Varga Ottó szerint viszont nem tiltották be a rendezvényt, ő már csak azt az információt kapta, hogy a rendezők elállnak a koncerttől. A kérdés, hogy akkor most ki miatt nincs Szabó Balázs Bandája koncert megválaszolatlan maradt.
A szombati nap folytatódik a fesztivál annyi különbséggel, hogy este a Rajkó Zenekar fog koncertet adni a Márai Központ színpadán.
Jó hír a rendezvény résztvevőinek, hogy a jegy mindkét napra érvényes, ráadásul a karszalaggal vasárnapra (25-ére) az Egri Termál- és Strandfürdőbe 700 forintos áron, a Törökfürdőbe 1110 forintos áron tudnak aznap belépni.
Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!