Skip to main content
2025. április 24., Csütörtök, György névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Személyesen Pintér Sándor belügyminiszter csinált hülyét az egri Fideszből

Feleslegesen hazudják Egerben a kormánypárti politikusok, sőt, már maga Orbán Viktor is, hogy az ellenzék migránsokat akar betelepíteni. Ugyanis egyedül az Orbán-kormány jogosult erre.

Már beszámoltunk az egri Fidesz választási kamuhadjáratáról, amelyből persze nem maradhatott ki az állandó, ostoba migránsozás sem. A lemez ismét ugyanaz: az ellenzék illegális bevándorlókat, migránsokat akar Egerbe telepíteni, és ezt csak a Fidesz akadályozhatja meg. Ugyanezt az ökörséget ismételgeti szerte az országban a kormánypárt helyi ereje, így próbálva rémisztgetni a választókat. Sőt, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök is beszállt a hazudozásba: vasárnap, a budapesti Fidesz-kongresszuson azt állította, hogy az MSZP-s Botka László polgármester vezette Szeged is "migránsvárossá akar válni".

Váratlan helyről fúrták meg azonban a sztorit: az Orbán-kormány belügyminisztere, Pintér Sándor még a múlt héten Szegeden járt egy lakossági fórumon, ahol szó szerint ezt mondta a tudósítások szerint: "Egy önkormányzat sem határozhatja meg a menekültek befogadását, ezt az állam határozhatja meg. Csak az állam folytathat menekültügyi eljárást, és adhat ki letelepedési engedélyt".

Vagyis a belügyminiszter nem tett mást, mint megfogalmazta a nyilvánvalót:

1. Egyedül a magyar állam, vagyis közvetve a Fidesz, illetve Orbán Viktor kormánya határozhatja meg Magyarországon, hogy hány menekültet fogadhatnak be az ország területére, és azokat melyik településen helyezhetik el. Ha a kormány nem enged be menekülteket, akkor Egerbe se érkezik egy menekült sem.

2. Illegális bevándorlókat (vagyis nem törvényes, a magyar határon regisztrált menekülteket) pedig egyetlen önkormányzat sem fogadhat be, telepíthet le, ugyanis az illegális határátlépőket a rendőrségnek a törvény szerint az ország területén őrizetbe kell vennie és meg kell kezdenie a kiutasítási eljárását. Ha a rendőrség elfogja az illegális bevándorlókat, akkor Egerbe sem érkezik egy illegális bevándorló sem.

Szóval nagyobbat nem is koppanhatott volna a fideszes Orosz Ibolya, az egri közgyűlés tagja, vagy éppen Gondos István, a Heves megyei közgyűlés fideszes képviselője, akik eddig bőszen migránsoztak. De sebaj, lehet tovább tolni a baromságokat, hátha az megmenti Habist...

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!