Megérkezett az idei első hó
A Tanácsköztársaság idején játszódó, A 39-es dandár című történelmi filmben Szirtes Ádám alakítja Nagy Jóskát, a debreceni vörös különítmény vezetőjét. A kommunista parancsnok alakja nem a fikció szüleménye, hanem valós személyről mintázták: az igazi Nagy József is egy debreceni karhatalmi egységet vezetett 1919-ben. Miután a Tanácsköztársaság megbukott, a vörösterrorban vállalt szerepe miatt több társával együtt Egerben állt bíróság elé, és itt is végezték ki a törvényszék udvarán majdnem egy évszázada, 1921 februárjában.
Tizenhét vörösterrorista a vádlottak padján az egri bíróságon
Az 1919 tavaszán hatalomra jutó tanácskormány alatt főként vörösőrökből, vöröskatonákból és pártaktivistákból hoztak létre különítményeket, előbb a köznyelv által "Lenin-fiúknak" elnevezett karhatalmi századot, majd számos más, kisebb-nagyobb egységet. Mint Suba János írja, ezek egy része a statáriális kivégzések mellett rabolt, fosztogatott és kegyetlenkedett. A legrosszabb hírű kommunista különítmények közé tartozott Stern Mózes debreceni karhatalmi egysége is. Stern a Tanácsköztársaság bukása után megszökött, további sorsa ismeretlen, azonban helyettesét, Nagy Józsefet elfogták.
Karikás Frigyes, aki A 39-es dandár alapjául szolgáló művet írta saját emlékeiből – ő volt az egység politikai biztosa –, így mutatta be Nagyot:
"Ezt a Nagy Jóskát én már régebbről ismertem. Olyan nekivadult-forma ember volt, aki a fékjét valahol a világháborúban elvesztette, és minden zabla nélkül vetette bele magát a debreceni katonamozgalomba, ahol hamarosan vezetőember-féle sorba került. [...] Ez a Jóska olyan huszonhat-huszonhét év körüli tömzsi, hegyes emberke volt. A háború húzta ki a gyereksorból és tette a régi hadsereg őrmesterévé ezt a vakmerő debreceni mészároslegényt. Szerette a háborút, utálta a burzsoáziát – talán így lehetne röviden képet adni mindarról, ami Nagy Jóskát jellemezte."
A férfit tizenhat társával együtt állították bíróság elé 1920 végén – az év decemberéig az egri királyi ügyészségen 2341 személy ellen indult eljárás a kommunizmus idején elkövetett tetteik miatt –, és a „hatalmas kommunista bűnpörről” az Egri Népújság is tudósított.
A napilap cikkei szerint a Nagy vezette „terrorcsapatot” többek között azzal vádolták, hogy kivégeztek egy malomtulajdonost, agyonlőttek 7 államrendőrt a poroszlói Tisza-hídfőnél és egy ismeretlen, ártatlan egyént, aki a románok elől menekült Tiszántúlról, és legyilkoltak egy gazdatisztet „csak azért, mert nem engedte őket rabolni”.
A fővádlott Nagy József legelöl foglalt helyet, „jól öltözötten, fényes, alig használt, jószabású csizmában, mellette és mögötte a többiek, akiknek mindegyike a másikat, vagy a távollevőket akarja bemártani, magukat ártatlannak mondják”. Vádlott társai között volt egy nő is, Cz. Nagy Etel, róla a Népújságban azt olvashatjuk, hogy a tárgyalás alatt végig mosolygott, és láthatóan valahol máshol járt – amit a lap a nő „hisztériás idegrendszerével” magyarázott.
Egy halálbüntetés, két életfogytiglan
A királyi ügyész a vádak felsorolása után kijelentette, hogy "ily mérvű gonoszsággal szemben csődöt kell mondania minden kíméletnek". Azonban a bíróság december 6-án kihirdetett ítélet meghozatalakor a vádlottak esetében – Nagy József kivételével – enyhítő körülményként vette figyelembe "büntetlen előéletüket és csekélyebb intelligenciájukat".
Valamennyi vádlottat bűnösnek találták a lázadás bűntettében, amelyben Nagy József, mint vezető, a többiek, mint részesek szerepeltek. Nagyot ezen kívül egy gyilkosság vádjában és egy másik gyilkosságra való felbujtásban is bűnösnek mondták ki. A királyi törvényszék őt kötél általi halálra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte.
A csapata két tagját a rablógyilkosságban való részvételük miatt életfogytiglani fegyházzal és 10 évi hivatalvesztéssel sújtották. Egy vádlott izgatás, lázadásra való felbujtás és gyilkosságra való felbujtás miatt 10 évi fegyházat és 5 évi hivatalvesztést kapott, a többiek 5-6 év fegyházat és 5 évi hivatalvesztést lázadás és kivégzésben való bűnségédlet címén. Cz. Nagy Etelt lopás és lázadás miatt 2 évi fegyházbüntetésre ítélték.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nem volt, a fegyházzal sújtottakat azonnal átadták az ügyészségnek. Nagy József kegyelmet kért, de nem kapott. A Népújság beszámolója szerint kivégzésekor „dacos fanatizmussal lépett ki az őrök sorfala között, a megindultság és megbánás legkisebb jele nélkül”.
Lukács György és a kivégzett rendőrök
Sajátos mellékszála a történetnek az államrendőrök lelövésének ügye, amelynek kapcsán egyébként a bírósági bizonyítás nem járt sikerrel. „A törvényszék bizonyíték híján többeket felmentett a 7 rendőr sérelmére elkövetett gyilkosság vádja alól” – tudatta az Egri Népújság, hozzátéve, hogy a vádlottak közül többen ennek köszönhetik az életüket.
Az, ami a vádiratban hét rendőr agyonlövéseként szerepel, valójában egészen pontosan a Vörös Hadsereg egyik alakulatánál végrehajtott tizedelés volt. A csapat 1919. május elején a román haderő elől Tiszafüredről Poroszlóra vonult vissza, amiért úgy büntették meg őket, hogy kiválasztottak néhány embert, akiket azután főbe lőttek. Akkoriban ugyanis – ahogy arra Lengyel András a témával foglalkozó írásában rámutat – bevett és rendszeresen gyakorolt eljárás volt a hadseregekben a "gyávaság" halállal való büntetése. A történtekben egyébként az akkor népbiztosi tisztséget viselő Lukács Györgynek, az ismert marxista filozófusnak is szerepe volt, de hogy pontosan mi, arról a források ellentmondanak: említik a kivégzések elrendelőjeként is, míg egy résztvevő vallomása alapján ő lehetett az, aki elérte, hogy a tervezettnél kevesebb embert lőjenek le.
Hogy mégis államrendőrökként emlegetik a kivégzetteket, azért lehet, mert a vörös csapatok elég vegyes összetételűek voltak: a katonák és terrorcsapatok mellett rendőrök is harcoltak köztük. Váry Albert koronaügyész-helyettes pedig azt írta 1922-ben megjelent, A vörös uralom áldozatai Magyarországon című könyvében, hogy a poroszlói tizedeléskor kiválasztott vöröskatonák történetesen „állítólag budapesti rendőrök voltak”.
A tizedelésért végül egyedül a visszavonuló csapat vezetőjét, Saskői Miklós vörös századparancsnokot ítélték el, arra hivatkozva, hogy "az áldozatok kivégzése még a Vörös Hadsereg erkölcsei és szervezeti szabályai szerint is jogtalan volt". Őt 8 év fegyházra ítélték.
Az ügy kapcsán azonban sok kérdőjel maradt, bizonytalan a kivégzettek kiléte és a tizedelés elrendelője is bizonytalan. Lengyel András meg is jegyzi, hogy a megtorló hatalom "nem végezte el még a történések hozzávetőlegesen pontos rekonstrukcióját sem – s úgy ítélkezett."
