Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Eger ügye

Quaestor - LMP: csak szavakban kemény a kormány

Az LMP szerint a kormány és a Fidesz csak szavakban kemény a pénzügyi csalások elkövetőivel szemben, "a szemük láttára pucolják ki a Quaestort".

Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője és Heltai László gazdaságpolitikai szakszóvivő keddi közleményében azt írta: a jelek szerint az Orbán-kormányhoz ezer szálon kötődő Quaestor-csoportból ezekben a napokban is zajlik a pénz kimentése, pedig a botrány kirobbanása óta már eltelt két hét.

Szerintük a társaság gyanús átszervezése, az érthetetlen tőkemozgások mind arra figyelmeztetnek, hogy a betétesek maradék pénze is könnyen kámforrá válhat.

Az LMP a jegybank, és annak elnöke, Matolcsy György felelősségének tartja, hogy pénzügyi felügyelet éveken keresztül hagyta a fedezet nélküli kötvények kibocsátását.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium is a Quaestorra bízta az általa irányított állami intézmények pénzét, de a csőd előtt néhány nappal kivette onnan a betéteit - jegyezték meg. Bírálták azt is, hogy a Quaestort vezető Tarsoly Csaba máig nincs előzetes letartóztatásban.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!