2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#egerplusz #eger #felsőváros #örökbe fogadás #közterület #liszi

Padot, fát, szobrot fogadhatnak örökbe az egri Felsőváros lakói, és jutalmat kapnak, ha gondoskodtak róla

2021.02.10. 12:57

Új közösségi kezdeményezéssel hívják fel a figyelmet a városrész szépségeire.

2019-ben indult el a "Felsőváros Csillagai – Közösen a közösségért" elnevezésű projekt, melynek célja, hogy programokat szervezzenek az egri Felsővárosban élőknek, és összehozzák a lakosságot. Ehhez kapcsolódóan az eltelt két éven számos eseményt rendeztek, többek között bábelőadásokat, koncerteket, bringás regeliket.

 

A projekt keretében – mint arról a TV Eger beszámolt – idén immár harmadik alkalommal hirdet közösségi akcitót az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) felsővárosi telephelye, a Lakossági Információs és Szolgáltató Iroda (LISZI). A "Fogadj örökbe – Az én közterületem" című kezdeményezés részeként közintézményt, játszóteret, parkolót, szobrot, zöldterületet, de akár egy padot, fát is "örökbe fogadhatnak" a felsővárosban élők. Azaz – ahogy a Felsőváros Csillagai oldalán fogalmaztak – bármit, amihez különlegesen kötődnek, és szeretnék, hogy még sokáig a városrészt szépítse.

Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a felsővárosi lakosságot, és megmutassuk a városrész szépségeit

– fogalmazott el a tévének nyilatkozva Miklósvári Magdolna, az EKMK közművelődési szakembere.

 

Elmondta: a vállalás jelképes, de elismerés és köszönet illeti azokat az örökbe fogadókat, akik gondoskodnak a területről, figyelik, és feltérképezik az esetleges hiányosságokat.

 

A kiválasztott helyről leírást és/vagy fényképet kell küldeni a pontos cím megjelölésével a miklosvari.magdolna@ekmk.eu e-mail címre. Kérdés esetén további információt a 20/779-0372 telefonszámon nyújtanak.

 

Az örökbe fogadó pályázók elismerésben és jutalomban részesülnek a Felsőváros ünnepe rendezvényen, a nyár végi időszakban, a Nemzedékek terén.

 

 

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló